Bűnmegelőzés: hogy ne váljunk áldozatokká

zsebtolvajlásA bűnözők az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények során rendszerint kihasználják, hogy az áldozatok szinte minden esetben jóhiszeműek, hiszékenyek, legtöbbször egyedül élnek. Az óvatlanság, túlzott bizalom még mindig gyakori áldozati magatartás. Az idős emberek korukból, egészségi állapotukból, életmódjukból, szokásaikból adódóan könnyebben megtéveszthetőek – áll abban a felhívásban, amelyet a Váci Rendőrkapitányság ezekben a napokban széles körben terjeszt.



A szakemberek konkrét tanácsokat is adnak, amelyek az elmúlt években szerzett tapasztalatokra épülnek.

Az alkalmi, illetve a zseblopás, mint a legtöbb bűncselekmény, megelőzhető, elkerülhető. De mit is tehetünk?

– Amikor bevásárlásra indulunk, figyeljünk oda, ne hagyjuk személygépkocsink utasterében értékeinket, gépkocsink ajtaját és ablakait ne felejtsük el bezárni!

– Bevásárlásainkat lehetőség szerint a nappali órákban végezzük.

– Ideális elkövetési terepet jelentenek az alkalmi tolvajok számara a zsúfolt terek, a bevásárlóközpontok, a piacok, a tömegközlekedési eszközök, lehetőség szerint kerüljük el ezeket a helyeket, vagy legyünk sokkal elővigyázatosabbak a megszokottnál.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

– Vásárlás alkalmával ne tegyük ki a táskánkat, vagy a pénztárcánkat a pultra.

– Értéktárgyainkat, bankkártyánkat, mobiltelefonunkat, iratainkat ne tegyük a bevásárló kosár tetejére.

– Értékeinket ne vigyük magunkkal sétáláskor, vagy bevásárláskor, ha mégis magunknál tartjuk, tegyük azokat a belső, lehetőleg zárható zsebünkbe, vagy a táskánk belső rekeszébe. Szorosan fogjuk táskánkat a testünk mellett, de inkább előttünk.

– Soha ne tartsuk bankkártyánk mellett a PIN azonosító kódot. Az elkövető akár a teljes hitelkeretünket is felveheti az ATM automatából! A pénzkiadó automata által kiadott kontroll szelvényt azért tegyük el, mert információkat tartalmaz folyószámlánkról!

– Idegen személy felkérésére ne váltsunk fel pénzt!

– Amennyiben tetten értük a zsebtolvaj(oka)t hangosan kérjünk segítséget a közelben tartózkodó személyektől! Soha ne szálljunk szembe a támadó(k)val!

Ha mégis, a legnagyobb odafigyelés mellett is áldozatok lettünk:

– Ha az irataink mellett a lakáskulcsukat is elvitték, azonnal cseréltessük le a zárakat!
– Ha bankkártyánkat vitték el, sürgősen tiltassuk le azt!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Mit tegyünk lakásunk, birtokunk védelmében?
 
– A besurranásos lopásokat jellemzően földszinti lakásoknál, illetve családi házaknál követik el, érdemes befektetni a biztonság érdekében. Szereltessünk fel rácsot a földszinti ablakokra, a bejárati ajtót pedig tartsuk mindig zárva, még akkor is, ha otthon tartózkodunk! Ne felejtsük az ajtó zárjában a kulcsot!

– Amennyiben elhagyjuk otthonunkat, ellenőrizzük szisztematikusan, a nyílászárókat, azokat mindig csukjuk be! A kulcsot pedig, ne rejtsük el a házunk, lakásunk közelében!

– Csengetéskor, még az ajtó kinyitása előtt ellenőrizzük le a minket kereső személyt, szereltessünk a bejárati ajtóra (vízszintesen felszerelt sínnel) láncot, illetve széles látókörű optikai kitekintő „szemet”. Ha bármely szolgáltatótól ( kábeltévé, elektromos, gázszolgáltató, stb.) keresnek minket,  kérjük el a hivatalos minőségét igazoló igazolványt. Kétség esetén kérjünk visszajelzést a szolgáltatótól arra vonatkozóan, hogy valóban küldtek-e munkatársat hozzánk! Ha ismeretlen személy rendőrnek, illetve hivatalos személynek adja ki magát, minden esetben kérje el az arcképest igazolványát!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

– Amennyiben anyagi lehetőségeink megengedik, szereltessünk több ponton záródó zárszerkezetet a megfelelő szilárdságú bejárati ajtónkra, valamint a lakásunk védelmét fokozzuk egy elektromos mozgás, illetve nyitásérzékelő riasztó berendezéssel.

– A bejárati ajtóra és a névtáblára ésszerű csak a vezetéknevünket kiírni.

– Ne nyissunk ajtót éjszaka, ha szokatlan zajt hallunk is, inkább hívjuk a rendőrséget!

– Törekedjünk jó viszonyt, barátságos légkört kialakítani szomszédainkkal, ha kölcsönösen vigyázunk egymás tulajdonára, számos bűncselekményt előzhetünk meg.   

Ha mégis észleltük, hogy sérelmünkre lakásbetörés történt:

– Azonnal értesítsük a rendőrséget, ne várjunk reggelig!

– A helyszínt ne változtassuk meg, ne takarítsunk, ne töröljünk le semmit!

ELÉRHETŐ SEGÍTSÉG: 107, 112

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments