Bogányi Gergely a csodazongorán játszik a váci dómban
Milánó után Vácon koncertezik Bogányi Gergely zongoraművész, aki november 8-án, vasárnap 16 órától a székesegyházban lép fel. A kisváci Regőczi kápolna javára rendezett jótékonysági hangversenyen mutatja be városunk díszpolgára új fejlesztésű zongoráját.
– A kultúra, az értékek igazságának üzenete az, ami a mi zongoránkba bele van kódolva. Elvégre az egész csapat, beleértve engem is, ezen a belső tartalmon dolgozott. A szellemiségünk is benne kell, hogy legyen, és benne is van. Úgy érzem, hogy a zongoránk létrehozza az időn túli hangzást – nyilatkozta Bogányi Gergely.
A koncerten elhangzik a Két legenda, Liszt Ferenc két darabból – Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak, Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár – álló műve zongorára, valamint Grieg: a-moll zongoraversenye a Váci Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Farkas Pál vezényletével.
A hangverseny időtartama alatt megtekinthető lesz Garay Nagy Norbert Consolation című alkotása, amelyet Bogányi Gergely interpretációja ihletett.
Támogató jegyek korlátozott számban még vásárolhatók a Tourinform Irodában és a Bartók Béla Zeneiskola portáján, a hangversenyt megelőzően pedig a helyszínen. (Váci Napló) ♦