A fiatal muzsikusok a Váci Vigalmon is felléptek

Danubia zenei tábor-700A Váci Közéleti Egyesület szervezésében került sor az I. Danubia Talent zenei tábor megrendezésére városunkban július 18. és 25. között. Az egyhetes, személyre szabott zenei kurzuson 12 tehetséges fiatal muzsikusjelölt vesz részt, akik már hangszeren (zongorán) játszanak, és zenei tanulmányokat folytatnak.

Moravcsik Attila, a VKE elnöke elmondta, hogy ez a kezdeményezés tovább színesíti Vác gazdag zenei életének palettáját. Örömmel működnek együtt Kiss Juliannával, a tábor szellemi kezdeményezőjével, aki művészi és tanári pályafutása mellett fiatal tehetségek mentoraként is elismert szakember, és akivel az elmúlt években több, nagy sikerű jótékonysági koncerten is találkozhatott a váci közönség.

Központi Gyógyszertár Vác

A rendezvénynek a Váci Hit Gyülekezete adott otthont a Váci Híradás Centrum épületében, továbbra is ápolva az intézmény korábbi kulturális hagyományait, és folytatva a város számára nyitott, színvonalas rendezvények lehetőségének biztosítását.

Kiss Juliannát, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola zongora tanszakának vezetőjét többször választották az Év Tanárának és nemrég Bónis Bóna A Nemzeti Tehetségekért állami kitüntetésben részesült. Tanári módszerként alkalmazza a Kovács módszert. Európában több koncertet adott Svájctól kezdve Olaszországig. A tábor vezetőjeként művészi és pedagógiai tudásának, tapasztalatának legjavát igyekszik átadni tanulói számára. A tábor céljáról, programjáról kérdeztük.

– Az egyhetes zenei kurzus célja elsősorban a tehetséggondozás, tehetséges fiatalok felkészítése a zeni pályára – mondja Kiss Julianna. – A képzésen résztvevő fiatalok Budapestről érkeztek, kilenctől tizenkilenc év közötti tanulók. A tábor programját úgy szerkesztettem meg, hogy az oktatás egyénre szabottan történjen. A megfelelő színvonalú munka végzése érdekében a hallgatók az otthon előkészített műveket és saját kottáikat hozták el a táborba.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Hoppá! Másoljuk le Vácon is a békéscsabaiak ötletét?

Az első napon kialakított beosztás szerint mindenki egyéni órákat kap, ezek a foglalkozások délelőtt 9-12 óra között, délután 14-17 óra között folynak. Szabadidős programokról is gondoskodtunk a gyakorlás mellett, városnézésre, strandolásra és a környék nevezetességeinek meglátogatására, illetve más programokra is van lehetőség. A tábor záróakkordjaként a fiatalok a Váci Vigalom első napján, délután öt órakor mutatták be zenei tudásukat, tehetségüket a váci közönség előtt a zeneiskolában. Erre nagyon lelkesen készültek.

Kiss Márton, a kurzus másik, fiatal tanára Szombathelyről érkezett a táborba. A huszonhárom éves fiatalember a Grázi Zeneművészeti Egyetem mesterképzésén folytatja tanulmányait, és idén felvették a párizsi Schola Cantoriumba.

– Sokat koncertezek szólóban, Ausztriában, Olaszországban és itthon is – meséli magáról. – Idén indítottam el a „Zene mindenkinek” című koncertsorozatomat, mellyel az elkövetkező 25-30 évben szeretnék Magyarország mind a 3165 településére eljutni. Ezek a fellépések javarészt jótékonysági jellegűek, esetleg önköltségesek lesznek, mert a céljuk az, hogy olyan emberek is megismerjék a zene csodálatos világát, akik talán soha nem jutnának el egy koncertre.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Elhunyt dr. Csécs Ilona, a kórház onkológus főorvosa

Középiskolás korom óta készülök erre sok-sok munkával, lemondva a bulizásról, közös programokról, amiben az osztálytársaim részt vettek, és a fociról, amit nagyon szeretek. Az a tervem, hogy az elképzelésemből egy organizáció fejlődjön ki.

– Milyen átcsöppenni a tanítvány szerepből a tanáriba?

– Váratlanul ért a felkérés, hogy ugorjak be valaki helyett erre a feladatra. Mivel korban közel vagyok a diákokhoz, kicsit furcsa ez a helyzet, de tudom mik a szokásaik, mire van idejük. Így már jobban értem, hogy a tanáraim mit kapnak a diákoktól. Nekem is ott van szállásom a kollégiumban, velük vagyok az egész napos programjukon, így sokkal jobban megismerhetjük egymás személyiségét. Már most nagyon sokat tanulok ebből. Nagy felelősség arra nevelni a gyerekeket, hogy úgy játszanak el egy zenedarabot, hogy közben megőrizzék az egyéniségüket. Ez fontos.

– A kurzus résztvevői közül felcsillan a tehetség?

– Azt tapasztalom, hogy nem muszájból csinálják a szülőknek való elvárása miatt, többüknél látni ezt, ahogy leülnek a zongorához. Mi elsősorban a közönségért vagyunk. Olyan nincs közöttük, aki ne lenne tehetséges, de ebben a korban még a szorgalom nagyon sokat számít. Ahogy mondani szokás: 10 százalék tehetség, 10 százalék szerencse és 80 százalék szorgalom, kitartó munka. Örömmel tanítom őket és szívesen visszajövök jövőre is, ha lehetőség nyílik rá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Évértékelő közgyűlést tartottak a honvéd nyugdíjasok

Az egész épület megtelt zenével. Lent is, fent is, innen is, onnan is dallamok áradnak. Jó hallani.
Tikk Hanna és két osztálytársa egymás közelében gyakorolnak. Tizenkét éves zeneiskolások, láthatóan élvezik, amit csinálnak.

– Második osztályban magam választottam a zongorát hangszeremnek- mondja Hanna. – Jó ez a tábor, sokat gyakorolunk, a hangulat egészen más, mint az iskolában.

– Nagyon jól érezzük itt magunkat – fűzi hozzá Tóth Frida. – Akkor zongorázok, amikor jól esik, kicsit ki is kapcsolódhatok.

– Olyanok vagyunk most itt, mint egy zenei család – fűzi hozzá Takács Kata. – Együtt lehetünk és jó programokon vehetünk részt. Az ellátás is jó, finom az ebéd, a vacsora. Szóval, örülünk ennek a tábornak – szögezik le a lányok.

Még szabad idő van kettőig, mégis mennek a zongorához gyakorolni. Szombaton fellépés lesz, igazi koncert, és erre készülni kell. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!