Büszkék rá a baptisták: hat igen volt Vácott!

baptista-bemeritkezes-vacott-700VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A címben szereplő igenek nem valamiféle szavazócédulák eredményeit hivatottak jelölni, hanem annak a hat fiatalnak az elköteleződését, amelyet szeptemberben a Váci Baptista Imaházban közel háromszáz tanú előtt vallottak meg. A szertartásról most közölt cikket a baptisták honlapja.

A bemerítési istentiszteletet nemcsak a gyülekezet tagjai tették ünnepivé, hanem a sok barát, ismerős, a városból bejáró érdeklődő is.

Valódi ünneppé azonban Jóföldi Aby, Józsa Evelin, Urbán Fanni, Tóth Laura, Palásti Eszter és Nemeshegyi Csanád tette. Az ő egybehangzó vallomásuk – miszerint Jézus Krisztus megváltoztatta az életüket – emelte ennek a vasárnapnak a fényét.

Többen közülük a csendeshét alkalmával emelték fel a telefont, s közölték átszellemült hangon szüleikkel, hogy nem tudnak a továbbiakban Jézus nélkül élni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Az istentiszteleten felolvasták bizonyságtételeiket, közben a váci és a szokolyai ifjúság, valamint a váci gyülekezet énekkara köszöntötte őket. A medencében – az immáron Balatonszemesen pásztoroló, s ezen ünnepi alkalomra visszahívott – Floch Gábor testvér várta őket.

Amíg szárítkoztak, Meláth Attila lelkipásztor olvasott fel az Apostolok cselekedeteiből. Jézus vére elég minden bűn eltörlésére – hirdette. A bemerítkezés egyben az engedelmesség jele is.

A kézrátételes imádságban Floch Gábor, Meláth Attila, Tóth Zoltán és Lakati Péter közvetített a friss bemerítkezők és Istenünk között, s kért áldást további életükre – írja a baptist.hu. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments