Nem lehet majd tűzijátékozni a tömbházak közelében?

VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ A múlt héten ülésezett a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság, ezúttal köszöntötték az újonnan bekerült Vácy Károlyt, aki Ferjancsics Lászlót váltotta a grémiumban. A tanácskozás mindössze háromnegyed órájában a tájékoztatók mellett több javaslat is született, melyeket továbbítanak a testületnek.

Az egyik érdekes napirendi pont arról szólt, hogy módosíthatják a közelmúltban elfogadott, a közterületek elnevezéséről szóló rendeletet. Azért lett erre szükség, mert megkeresés érkezett az önkormányzathoz, hogy Zavetz József atyáról nevezzenek el Vácon utcát. Mivel azonban a korábbi rendelkezés szerint ezt csak a személy elhunytát követően 20 év elteltével lehetne megtenni, így módosításra lenne szükség. A bizottság támogatta az előterjesztést, így javasolják a képviselőtestületnek elfogadásra.

Steidl Levente (Fidesz-KDNP) javaslata szerint a jövőben önkormányzati törvény szabályozná a szilveszteri pirotechnikai eszközök használatát a telepszintű, többszintes épületek környezetében.
Az ülésen megjelent előterjesztő elmondta: az elmúlt évfordulón történt Földváry téri tűzijáték okozta tűzeset miatt döntött úgy, hogy javaslattal él.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

Mivel az eszközök használatát országosan szabályozzák, ezért az önkormányzatnak arra van lehetősége, hogy bizonyos helyeken tiltsa az ilyen jellegű tevékenységet. A grémium több tagja szerint is ki kellene terjeszteni, és akár ennél szigorúbban szabályozni a tűzijáték használatát.

Végül egyhangú döntéssel fogadták el, hogy Vác közigazgatási területén belül legyen érvényben a szabályozás és ezt javasolták a testületnek elfogadásra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments