SZÍNHÁZ: elgondolkodtat és nevettet, négy napig féláron

VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ (Fehérvári Fruzsina) A teltházas bemutató után újra látható január 26-án a Váci Dunakanyar Színház legújabb saját előadása, Yasmina Reza: Művészet című vígjáték.

A kortárs középosztálybeli aggodalmakhoz kapcsolódó szatíráiról ismert francia írónő műveit előszeretettel tűzik műsorukra a színházak világszerte.

Közismert nálunk is Az öldöklés istene, melyből Roman Polanski rendezésében film is készült, de hasonlóan sikeres a Művészet is, mely intellektuális humorral megnyitva a nézők lelkét, valami mélyet, emberit és nagyon mait tud mondani a barátság természetéről.

Yasmina Reza franciaországi zsidó családban születetett, iráni apja mérnök, üzletember és zongorista, édesanyja pedig eredetileg budapesti hegedűművész volt. A Párizsi Egyetemen szociológiával és színháztudománnyal foglalkozott, ezután Jacques Lecoq drámaiskolájában tanult, majd színészként dolgozott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Harmadik helyen végzett a Jávormed csapata

Már első két színdarabja Molière-díjat nyert, de igazán az 1994-ben bemutatott Művészet hívta fel rá a figyelmet, a világ számos részén bemutatták és játsszák a mai napig. Műve újabb Molière-díjat hozott a legjobb szerző, legjobb előadás kategóriájában; brit Laurence Olivier díjat nyert a legjobb komédiaért; és egy Tony-díjat is bezsebelt.

Yasmina Reza Művészet című darabja, amely a világ és Európa színpadain is hatalmas sikernek örvend, finom humorral és mesteri érzékenységgel tárja fel egy jól ismert viszonyrendszernek, a baráti háromszög ingoványos talaját.

Serge, a befutott orvos engedve új szenvedélyének egy kortárs festményre tesz szert, s bár egy vagyonba került, kétely nélkül és büszkén hívja át barátait, hogy szemügyre vegyék a képzőművészeti csoda vitathatatlan értékeit: „egyhatvanszor egyhúsz, fehér alapon haránt irányú, vékony, fehér pászmák”. Marc döbbenten áll, véleményét képtelen magában tartani, és kifakad. Yvan pedig választhat, hogy kinek az oldalára áll ebben a konfliktusban, amelynek a végére az is kiderül, hogy miként alakul a barátság sorsa.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Az MSZP-elnök levele a váci szimpatizánsoknak

A látszólag egy fehér festmény köré szerveződő előadás barátságról, toleranciáról, egymás elfogadásáról, a művészetekhez való viszonyulásról mesél rengeteg humorral.

A sodró lendületű szatíra Bakos-Kiss Gábor rendezésében került bemutatásra. Yvanként a Moszkva tér és a Coming out című filmekből ismert Karalyos Gáborral találkozhatnak a nézők. Serge szerepében az egyik nagy kereskedelmi csatorna tévésorozatából is ismert Csórics Balázst láthatják, aki nem mellesleg a Hadart Színház társulatának tagja. Kis Domonkos Márk pedig ezen az estén nem színházigazgatóként köszönti a nézőket, az előadásban Marcot alakítja.

Az előadás kitűnő szórakozást ígér, melyre most a színház évindító kedvezményének köszönhetően január 15. és 19. között féláron vásárolhatják meg jegyeiket. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kovácsoltvas padot kaptak a váciak Galántáról

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!