Szabadtéri fejlesztésekkel a fenntarthatóságért

A környezetvédelem és a fenntarthatóság a lakosság egyre nagyobb százalékát foglalkoztatja, csakúgy, mint a Duna-Dráva Cement Kft-t. A vállalat 2011-ben azzal a céllal indította útjára a Zöld Megoldás-pályázatot, hogy forrást teremtsen környezettudatos fejlesztések és a fenntarthatóságot elősegítő kezdeményezések támogatására.

A 2018/2019-es Zöld Megoldás-pályázat keretében összesen 7,5 millió forintot biztosít a DDC 7 környezettudatosságot elősegítő projekt megvalósításához a Beremendi és a Váci Cementgyár környezetében, valamint a Pécs és környékén élők számára. A tavalyi nyertesek jelenleg aktívan dolgoznak zöld ötleteik megvalósításán, a projektek között szerepelnek olyan beruházások is, amelyek lehetőséget adnak a természeti környezet, a fenntarthatóbb életvitel megismerésére, valamint segítik az infrastruktúra hatékony hasznosítását és környezettudatos működtetését.

Szabadtéri fejlesztések a Duna mentén

Vácott az Árpád Alapítvány által megálmodott Szabadtéri Ökoterem valósul meg, amely lehetőséget biztosít az Árpád Fejedelem Általános Iskola tanulóinak a szabadban történő tanulásra, ezáltal a természeti jelenségek testközelből történő megfigyelésére. A szabadban eltöltött tanórák maradandó élményekkel gazdagítják majd az iskolások mindennapjait. A kültéri terem kiválóan használható például technika órákra, énekkari próbákra, vagy egyéb szabadidős tevékenységekhez is. A projekt megvalósítása jelenleg is tart. A dolgozók a szülőkkel együtt az Ökoterem alapjain dolgoznak a növénytelepítés mellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elismerés a Vác Városi Levéltárnak és a Madách Imre Művelődési Központnak

A Szokolyai Cseh Péter Általános Iskola és Szokolya Község Önkormányzata egy ökológiai szemléletű, madárbarát tan- és élménykertet hozott létre. A – Szokolya Zöld Szíve – projekt keretein belül megálmodott iskolakert időszakosan megnyitja a kapuit az érdeklődők előtt, bemutatókertként és szabadtéri olvasóteremként is funkcionálva. A közösségi kertet 2019. június 7-én ünnepélyes keretek között Némethné Pintér Csilla, Szokolya polgármestere, Nagy István agrárminiszter, Rétvári Bence országgyűlési képviselő, valamint a DDC részéről Szilágyi Zsolt, gyárigazgató adták át.

A dunántúli zöldek

A váci térség mellett 2019-ben a baranyai régióban is több környezettudatos projekthez biztosít forrást a DDC. A drávaszabolcsi Dráva Kincse Óvoda aktívháza mellett olyan projektek valósulnak meg, mint a siklósi Tanliget elnevezésű közösségi tér, vagy a Siklósi Várszínház Rózsakert fantázianevű kezdeményezése.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

Pécsett, a megyeszékhelyen pedig „A Bártfa utcai tagóvoda gyermekeiért” Alapítvány Mesekert elnevezésű projektje és a Meszesért Alapítvány „Élő, Élhető udvar” pályázata valósul meg. A projektek célja egy fenntartható, egészséges környezet megteremtése a fiatal generáció számára.

A DDC cementgyárainak környezetében élő lakosság számára hatalmas lehetőséget jelent a pályázat, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a 2018-as Zöld Megoldás-pályázatra beérkező 32 pályamunka.

A vállalat szeptember elején ismét kiírja a pályázatot, amelyre az oktatási intézmények mellett civil szervezetek, önkormányzatok és non-profit szervezetek jelentkezését is várják. A Zöld Megoldás-pályázatról bővebben a vállalat honlapján olvashat: www.duna-drava.hu/zold-megoldas

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!