Illegális hulladéklerakás: 50 ezer a nyomravezetői díj

Kereken 50 ezer forintban állapították meg a nyomravezetői díjat, az illegális szemétlerakók leleplezésében segítő lakosok adatait pedig bizalmasan kezelik – hangzott el a döntés a városházán tartott szakmai tanácskozáson. Korábban már megírtuk, hogy a városvezetés kemény harcot hirdetett a településen az illegális hulladéklerakás ellen. Az ötödik hulladékkezelési egyeztető fórumon Fördős Attila polgármester elmondta: az utóbbi hetekben több alkalommal történt tettenérés, illetve az összehangolt ellenőrzéseknek köszönhetően jelentősen csökkent Vácon a szabálytalanul lerakott szemét mennyisége.

Mint ismert, az elmúlt időszakban már öt szervezet ellenőrzi folyamatosan a szelektív gyűjtőszigetek állapotát, és igyekeznek kiszűrni azokat, akik nem oda való szemetet hagynak ott. A közterület-felügyelet, a rendőrség, a váci hulladékgazdálkodási cég, az NBH Security és az Önkéntes Mentő és Tűzoltó Egyesület együttműködésének köszönhetően több tettenérés történt az elmúlt hetekben is – derült ki a városi televízió tudósításából.

A hatékonyság növelése érdekében kiemelt cél a lakosság bevonása is, emelte ki a polgármester, ezért 50 ezer forintos nyomravezetői díjról határoztak. Az önkormányzatnak a vonatkozó jogszabályok értelmében ugyan rögzítenie kell a bejelentő adatait, érthetően fizetni is csak olyan személynek tudnak, akiről megvannak a szükséges információk, azonban az adatokat garantáltan bizalmasan kezelik – hangzott el.

A nyomravezetői díj akkor jár, ha a bejelentés egyértelműen beazonosíthatóvá teszi az elkövetőt. (képünk illusztráció)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!