Tragédia a síneken: a képviselő a vasúttal egyeztetett

Szerdán este egy személyautó a piros jelzés ellenére a vonat elé hajtott Nagymaros és Kismaros között egy vasúti átjáróban. A történtek ismét arra figyelmeztetnek, hogy aki autót vezet, minden pillanatban összpontosítani kell a figyelmét a gyorsan változó közlekedési helyzetekre, s nem szabad rutinból meghozni a döntéseket. A balesetben hárman haltak meg, mindannyian a kocsiban ültek.

A tragédia sok kérdést fogalmaz meg, ezek egy részére keresett választ Rétvári Bence, térségünk parlamenti képviselője.

“Szörnyű tragédia, ami tegnap Kismarosnál történt. Ma reggel haladéktalanul egyeztettem röviden telefonon a MÁV vezetőjével, hogy miként lehet biztonságosabbá tenni az átjárót, hiszen már sajnos nem ez az első eset. Biztosított együttműködéséről és megkezdik a MÁV-nál is az intézkedések előkészítését. Megvizsgálják egy sorompó felszerelésének lehetőségét is. Azon leszek, hogy mihamarabb konkrét lépések történjenek, és meg tudjuk előzni a jövőben az ehhez hasonló baleseteket” – írja közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Korlátozások lesznek a Nyugatiban

Reméljük, hogy mihamarabb megoldást találnak a vasúti és közúti közlekedés biztonságosabbá tételére ezen a szakaszon is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!