Női kézilabda: villámrajt fölényes győzelemmel

Nem várt fölénnyel győzött a most indult új bajnoki szezon első meccsén a sportcsarnokban a váci női kézilabda-csapat. Ellenfele az MTK volt, amely ugyan az elején még tartotta a lépést velünk, ám a félidő közepére elfogyott a szusz. Onnantól gyakorlatilag az történt a pályán, amit a váciak akartak: Váci NKSE – MTK 31–21 (18–11).

A váciaknál az erősen megfiatalított csapatból ezen a meccsen Diószegi és Radoszavljevics egyaránt 5-5, Kácsor Gréta 6, Kuczora Csenge pedig 8 gólt dobott, ezzel ők négyen a váci gólok több mint hetven százalékát jegyzik.

„Nagyszerű bemutatkozás egy jó erőkből álló ellenféllel szemben. A védekezésünkkel az első tíz perc után elégedett voltam, míg támadójátékunk jellemzően jó volt, néhány hullámvölggyel. A hajrában minden mezőnyjátékos lehetőséget kapott, jó volt látni, hogy élvezték a kézilabdázást” – értékelte az eredmény a váciak vezetőedzője, Szilágyi Zoltán. (képünkön: Kácsor Gréta – archív fotó)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!