VÁLASZTÁS: Pető Tibor újabb fejlesztési célokban gondolkodik

A 3-as számú választókörzetben indítja ismét a Fidesz-KDNP Pető Tibort, aki alpolgármesterként a kiemelt gazdasági ügyekkel foglalkozott, a holdingba kiszervezett városgazdálkodásnak és vagyonüzemeltetésnek volt a szakmai felügyelője. Mindezek olyan feladatok, amelyek esetében a döntéseket a szűk pénzügyi lehetőségekhez kellett igazítani – emelte ki Fördős Attila polgármester a képviselőjelölt bemutatása során tartott sajtótájékoztatón.

Pető Tibor elmondta: olykor a frakción belüli viták után tudtak csak döntést hozni egy-egy, a választókörzetet érintő ügyben, mert a legfontosabb a város költségvetési egyensúlyának fenntartása volt. „Nagyon fontosak a területet érintő nagy beruházások. A kormány által megítélt, részben uniós forrásból származó négy milliárd forintból a sétány Petróczy utcáig húzódó része teljesen megújul a Katona utcával együtt, s megépül a múzeumi negyed. Ez egy olyan komplex egység, amely a belváros következő éveit mindenképpen meghatározza” – mondta az alpolgármester.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A Duna-partra tervezett víziturisztikai megállóhely építése a napokban elkezdődik, a kivitelezési szerződést már aláírták. A korábbi viták miatt a további fejlesztési tervek leálltak, de Pető Tibor bízik benne, hogy ezek hamarosan ismét a képviselőtestület elé kerülhetnek. A fő cél, hogy a sétányt és a Ligetet bekapcsolják a város vérkeringésébe és egy rekreációs központot hozzanak létre, hiszen erre már most nagy az igény.

Emellett fontos feladatnak tartja a képviselőjelölt a művelődési központ és a Rózsakert felújítását. Erre az önkormányzati költségvetés nem tud fedezetet biztosítani, ezért meg kell találni azokat a kormányzati forrásokat, amelyekből finanszírozni lehet a beruházásokat – tette hozzá.

Pető Tibor szerint fontosak a kisebb ügyek is, mint például az utak, a járdák rendbe tétele, a közparkok gondozása, ám a 2007-es világválság után sajnos visszaestek a város iparűzési adóbevételei, ezért további lépéseket kell tenni e területen a bevételek növelésére. A Vácot is érintő vasútfejlesztés, illetve az M2-es autópálya megépítése ezt segítheti, itt az idő tehát újabb iparfejlesztési célokat megfogalmazni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!