Több nemrég eltűnt fiatal is felkerült a váci keresési listára
Néhány napja újabb fiatal lány tűnt el Vácról. A rendőrség hivatalos honlapján megtalálható adatok szerint keresik a tizenhat éves Juhász Andreát, aki szeptember másodikán ünnepli születésnapját. Mint korábban megírtuk, huszonhárom év alatt öt családnyi váci tűnt el nyomtalanul.
A rendőrség a bejelentést követően megindítja az eljárását, de néhány napig „kivárnak”, hátha előkerül az elkóborolt hozzátartozó.
Mert az gyakran megtörténik – elsősorban fiatalokkal -, hogy kisebb-nagyobb családi perpatvarok után, vagy egyszerűen egy rossz baráti sugallatra bejelentés nélkül mennek el otthonról. Jellemző az is, hogy a tanév végén, bizonyítványosztáskor nő meg az eltűntek száma.
Tavaly év végén és az idén az első hónapokban néhány hét alatt ugrásszerűen megnőtt az eltűnések száma városunkban. Ez a tendencia folytatódni látszik.
Teljes cikkünk a Váci Napló augusztus 26-i pénteki számában olvasható. ♦