Horlik Zoltán a városi levéltár honlapjának 50.000. látogatója! A hírt tegnap, hétfőn délelőtt jelentették be az intézmény közösségi oldalán. A nyertes értékes váci kiadványokkal lesz gazdagabb.
Vác Város Levéltára alapításának negyedik esztendejében, 2008-ban jutott el odáig, hogy létrehozza saját honlapját.
[sam id=”1″ codes=”true”]
„Jóllehet tisztában vagyunk az elektronikus megjelenés előnyeivel, erőinket eddig a levéltár építése, a költözködés, a működés egyéb feltételeinek megteremtése és a hagyományos formában megjelenő kiadványok közzététele kötötték le” – írta köszöntőjében Horváth M. Ferenc igazgató.
A weboldal 2012-ben megújult. „Ennek egyik része, hogy a honlap felülete egyszerűsödött. A lényegesebb változás a látogatóknak azonban nem érzékelhető, az a honlap szerkesztési lehetőségeivel kapcsolatos. Az adatokat sokkal egyszerűbben, jobban szerkeszthető módon tudjuk feltenni a honlapra” – összegezte a változásokat a levéltár vezetője.
Az ötvenezredik látogatószámhoz közeledve augusztus 19-én felhívást tettek közzé, felajánlva, hogy az ötvenezredik honlaplátogatót megajándékozzák: megkaphatja a Váci végrendeletek teljes sorozatát, az I–III. kötetet, a Vác ’56 című kétkötetes kiadványt, a Limes – levéltári füzetek I. és II. kötetét, a Váci Krónikát és a Váci Útikalauz egy példányát. A Váci Napló is közzé tette a felhívást, akkor már csak pár tucat kattintásra volt a kerek szám.
Az ötvenezredik látogató a hétvégén kattintott az oldalra és a kiírásnak megfelelően el is küldte a „találkozás” képernyőfelvételét. ♦