Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy a kabinet 2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot hagyott jóvá: 2022-ig 81 főút újulhat meg, mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból.
A program részeként az összes autópályát kivezetik az országhatárig és a megyei jogú városokat gyorsforgalmi utak kötik majd össze a sztrádákkal. Most már biztos: megépítik az M2-es autópályát is.
[sam id=”16″ codes=”true”]
[sam id=”17″ codes=”true”]
A Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a 2464 milliárd forintos összköltség valamivel több mint felét, 1279 milliárd forintot biztosítanak majd a hazai költségvetésből, a többi uniós forrás.
A határozat szerint 2019 első félévében befejezik az M2-es autópálya kiépítését Budapest és Vác között.
Korábban már megírtuk, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Kft-nél már évekkel ezelőtt elkezdődött a projekt előkészítése. Mint megírtuk, az idén májusban jelent meg a kivitelezői közbeszerzési felhívás.
A tervek szerint a beruházás keretében egyebek mellett Dunakeszinél a meglévő csomópont terhelését csökkentik. A sződligeti különszintű csomópont is átépül, a jelenlegitől 800 méterre kerül Vác felé, a csomópont pedig kizárólag gyalogos és kerékpáros közlekedés számára lesz megnyitva, megszüntetve a régóta fennálló veszélyhelyzetet. ♦
[sam id=”1″ codes=”true”]