Elnézést kér a MÁV vezérigazgatója a váci utasoktól

Türelmet kér a váci és a ceglédi elővárosi vonalon utazóktól a vasúttársaság, mivel átcsoportosították a közkedvelt FLIRT-öket. Jövő decemberben azonban érkeznek a korszerű, emeletes villanyvonatok – mondta el Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója a Magyar Időknek. A lap olvasói, bár nem ugyanazon az elővárosi vonalon közlekednek, egyaránt azt panaszolták, hogy a kényelmes, gyors, légkondicionált vonatok helyett, amelyek az utóbbi években szolgálatot teljesítettek, ismét hagyományos ingaszerelvényeket közlekedtet a MÁV-Start.

Egy Vác környéki olvasók például arról számolt be, hogy az elővárosi vonatok egy részét most korszerűtlen járművekből állítják ki. A levélíró, aki naponta ingázik Vác környéki otthona és budapesti munkahelye közt, elkeseredetten tapasztalta, hogy a legnagyobb hőségben kell légkondicionáló nélküli járműben utaznia.

Központi Gyógyszertár Vác

A Magyar idők a vasúttársasághoz fordult, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy „továbbra is rendszeresen közlekednek FLIRT motorvonatok, de az utasok átmenetileg hagyományos, mozdonyból és kocsikból összeállított szerelvényekkel is utazhatnak”.

Amint megjelent a cikk, hamarosan érkezett egy vitairat, ezúttal a ceglédi vonalon vonatozó egyik olvasótól.

„Meg kell cáfolnom, amit a panaszos állít. A nap minden szakában, rendszeresen és továbbra is közlekednek FLIRT szerelvények a váci vonalon. Nem lehet ugyanezt elmondani ellenben a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalról. Eltűntek a FLIRT-ök, és visszakaptuk a felújított, de minden komfortot nélkülöző Fecske szerelvényeket. Emiatt mindennaposak az utasrosszullétek, nem véletlenül. Ráadásul a kerékpárosok miatt sokszor igencsak tumultuózus jelenetek vannak a vonaton, ami főleg most nyáron nagyon zavaró.”

Szembesítettük az olvasói észrevételekkel Csépke Andrást. A MÁV-Start vezérigazgatója azt mondta, megérti a panaszosokat, sajnálja, hogy a vasúttársaság nem rendelkezik annyi korszerű járművel, hogy minden járatát ezekkel teljesítse.

Ami a ­FLIRT-ök áthelyezésének ügyét illeti, a vonatokat eredetileg az esztergomi vonalra szerezték be, csak a vonal villamosításának csúszása miatt, ideiglenesen állították be más vonalakra. Miután idén év elején elkészült a 2-es viszonylat rekonstrukciója, a ­FLIRT-öket odavezényelték.

A váci és a ceglédi vonalakon utazóktól – előbbin tavaly 13,2 millióan utaztak – jövő decemberig, a téli menetrend életbelépé­séig türelmet kért a vezérigazgató. Akkor áll forgalomba ugyanis a 11 darab KISS emeletes motorvonat, ezek jelentősen emelik majd a szolgáltatási színvonalat az említett két vonalon. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

4 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments