Fórum a tó feltöltéséről, a folytatás ma délután lesz

Pénteken lezajlott az a lakossági fórum, ahol a Gödöllői út mellett található kavicsbányató betemetésére vállalkozó cég képviselői és a környéken élők először találkozhattak, hogy megismerjék egymás álláspontját. Az utóbbi időben rengeteg találgatás és mendemonda kapott lábra, s ezek tisztázására jó alkalom nyílt ezúttal.

A rendezvény moderátori feladatát a fórumot kezdeményező Kászonyi Károly (Jobbik) városi képviselő látta el, de a választókörzet szocialista képviselője, Kiss Zsolt (MSZP) is jelen volt az eseményen, az önkormányzatot, illetve a polgármesteri hivatalt pedig Kriksz István (KDNP), a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke képviselte.

Központi Gyógyszertár Vác

A fórumra a városi televízió tudósítása szerint Máriaudvar mintegy 30 lakója jött el, akik miután meghallgatták a bányaterület rendezésének menetét, elmondták a véleményüket a beruházásról. Többségük alapvetően elutasítaná, hogy betontörmelékkel töltsék fel a tavat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A terveket a K.K.H. Bányaművelési Kereskedelmi Szolgáltató Kft. képviselőjének mutatta be A cég ügyvédje látványterveket is hozott magával, amin már a rendezett terep, egy tó és egy szabadidő eltöltésére alkalmas övezet volt látható a nagyjából 10 hektáros jelenlegi terület helyén. Az előadás mondanivalója gyakorlatilag megegyezett azzal a tartalommal, amit a beruházó képviselője korábban az önkormányzati ülésen elmondott, most viszont a környéken élők is kifejthették véleményüket a tervezett tevékenységgel kapcsolatban.

Az ingatlantulajdonosok felszólalásaiból egyhangúlag az derült ki, hogy tartanak attól, hogy a tervezett mintegy 700 ezer köbméter építési anyag szállítása és őrlése során olyan por-, hang- és rezonanciaterhelés éri a külvárosi részt, amitől élhetetlenné válik az ott élők élete. A lakók attól is félnek, hogy az öt évre tervezett rekultiváció ekkora mennyiségű anyag feldolgozása esetén akár évekkel is elhúzódik, és mint elhangzott, a szigorú előírások ellenére sem látnak garanciát arra, hogy a talajvizet ne érje majd valamilyen szennyezés.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Mint a Váci Napló korábban megírta, a cég már megszerezte a tevékenységéhez szükséges engedélyek nagy részét, jelenleg a váci hivatal a gödi jegyző hatáskörébe helyezte át a munkák megkezdéséhez szüksége telephely engedély kiadását.

A lakossági fórumon a váci hivatalt, illetve a várost képviselő Kriksz István bizottsági elnök azt indítványozta, hogy a cég, illetve az ingatlantulajdonosok képviselői további egyeztetéseket folytassanak, erre ma, kedden 16.30-kor városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság rendkívüli ülésén kerül sor. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments