Beer Miklós talán mondhatná, hogy ő egy “názáretikövető”

Hajléktalanság, a püspöki konferencia tévedései, cigányság, politika, menekültek, abortusz és eutanázia – néhány Beer Miklós megyéspüspökkel készített interjú témáiból, amelyet a Vasárnapi Hírek oldalán olvasható teljes terjedelemben és a SzemLélek blog idézett részleteiben.

Beer Miklós váci püspök mindig azt keresi, mit tenne a helyében Jézus, és az evangélium szilárd válaszai mellett Ferenc pápa példája segíti igaznak maradni. Rendíthetetlenek, akkor is kiállnak az elesettek, a menekültek mellett, ha százezrek üvöltik, pörölve-szitkozódva velük, az ellenkezőjét. Az egyház, mondja, túl közel került az államhoz, és a kereszténység védelmét, amint a hajléktalanságot sem lehet törvénnyel regulázni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Váci szálai is vannak a botrányt kavaró Borkai-videónak?

Központi Gyógyszertár Vác

Hetvenöt évesen szeretne kicsit szabad lenni, mert ma csak a reggeli úszáskor van szabadideje. Akkor rendezi ügyeit az Úrral – írja a vasárnapi lap.

“A vallásszabadság eszménye nagy dolog. Milyen alapon mondjuk mi azt, hogy ez egy keresztény ország? (…) Ne a politikai vezetők mondják meg, mi jó nekünk, hívő embereknek. Az egyház és az állam szétválasztása fontos alapelv. Rengeteg területen együtt kell működnünk, örülünk a templomtatarozásnak, de a túlhangsúlyozott keresztény program nem jó.

Már csak azért sem, mert vannak zsidó barátaim is, ők mit szólnak ehhez? A zsidó-keresztény gyökerek említése talán jobb lett volna, de akkor mit szóltak volna a muszlimok? Egy politikus szájából a keresztény szó mást jelent, mint egy hívő ember szájából, devalvál. Már gondolkoztam is, hogy kitalálom, hogy akkor én nem keresztény vagyok, hanem ‘názáretikövető’. Szóval, nem örülök a kereszténység kötelező védelmének” – mondta a püspök. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Harmadik helyen végzett a Jávormed csapata

VÁCI NAPLÓ TÉMATÁR:
» Ma 75 éves Beer Miklós megyéspüspök!
» Mindig velem: jön a harmadik interjúkönyv Beer Miklóssal!
» Antirasszista díjat kapott Beer Miklós püspök

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!