Mokánszky Zoltán megint bírált: Vácnak is lett egy Lánchídja – állítja

Vácnak is lett egy Lánchídja – kezdte sajtótájékoztatóját Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, aki ezzel Matkovich Ilona (Összefogás Vácért) polgármester Facebook bejegyzésére utalt, ahol azt írta, hogy két ház is beomlás előtt áll a főtéren, bár a kormány már évekkel ezelőtt döntött a főtér és a múzeumi negyed pénzügyi támogatásáról. A városháza közleményben reagált az elhangzottakra, szerintük pont a politikusnak kellene jobban a lobbierejét bevetnie, hogy a tervezett projekt megvalósuljon és így a két épület is megmenthető lenne.

„Amennyiben polgármesterként tudomása van róla, hogy bármikor, bármelyik épület beomolhat, akkor felmerül a kérdés, hogy mire vár? Az életveszélyes állapot, hogyha a közbiztonságra is veszélyt jelent, azonnali intézkedést igényel. Milyen városvezetői felelőtlenség az, hogyha életveszélyes épületeknél nem tesznek semmilyen műszaki intézkedést, amellyel emberi életeket, az épületek állagát megóvnák? Egy 7,7 milliárdos költségvetésből ezt meg kellene tudni oldani és nem a kormányra mutogatni” – mondta a képviselő.

Hozzátette: felmerül a kérdés, hogy a városvezetőnek van-e tudomása, további életveszélyes épületekről Vácon.

Mokánszky Zoltán úgy gondolja, hogy Vácnak „felelős városvezetésre” lenne szüksége, akik nem csak mutogatnak és beszélnek, hanem kézzelfoghatóan tesznek is a városért.

Felhívta a figyelmet a politikus arra is, hogy Zebegény például több száz milliós fejlesztési támogatásban részesül, ami több éves tárgyalás eredménye. Úgy véli, hogy míg ők korábban ezt megtették, addig a mostani éra nem folytat párbeszédet az kormánnyal.

„Úgy nem fog működni a dolog, ha egy ötmilliárdos pályázatot visszautasít a szivárvány koalíció, hogy ha egy 120 milliós színháztámogatást öt évre visszautasít. Azt sem értem, hogy bő kilenc hónappal ezelőtt mi még olyan eredményesen lobbiztunk, hogy a kormány adott négymilliárdot Vácnak turisztikai fejlesztésre és a múzeumi negyedre. Nem értem, hogy a mostani városvezetés béna kacsa módjára nem tudja ezt a pénzt lehívni és felmerül a kérdés, hogy akkor alkalmasak-e a város vezetésére?” – mondta végezetül.

Városháza: írjon levelet saját politikai közösségének

A városháza reagált a képviselő kijelentéseire. Mint írják, Mokánszky Zoltán most sem arról tájékoztatta a váciakat, hogy mikor fizeti vissza az éveken át törvénytelenül felvett milliós nagyságrendű összeget. (Erről korábban itt írtunk.)

„Érdekes módon nem azt vitatja a kormánypártok képviselője, hogy katasztrofális állapotban vannak az épületek. Bizonyára azért, mert ő is tudja: már akkor hasonló állapotban voltak, amikor ő volt a város felelős vezetője. Így ő volt az is, ki nem javasolta százmilliók ráköltését az épületekre. Tudja azt is, az általa most ‘luxusberuházásnak’ minősített városházi felújítások az ő alpolgármestersége alatt is zajlottak, ráadásul a mostaninál jóval több közpénzt költve rá. Mokánszky Zoltán akkor ezeket élvezte és hallgatott róluk. Miután a váci polgárok októberben kiszavazták nem csupán a Japánba tartó luxusrepülős, hanem az alpolgármesteri székéből is, már az olcsóbb munkákat is drágállja és fényképezteti munkaszüneti napon az épületben settenkedve.

Amikor a kormányzati döntések nyomán százmilliókkal csapolták meg a város költségvetését, akkor úgy tesz Mokánszky képviselő, mintha nem tudná, hogy eleve nehéz helyzetből indult a város, mert a Fidesz-KDNP-s városvezetés idején felhalmozott adósság miatt is sok területen vissza kellett venni a korábbi tervekből. Mintha nem olvasta volna azokat a cikkeket, amelyekre hivatkozik. Azokban pedig éppen arról volt szó, hogy több ellenzéki város esetében a kormány már megnyert, megítélt pályázati pénzek hozzáférést akadályozza.

A váci emberekkel együtt reménykedve várjuk, hogy Mokánszky Zoltán levelet ír a saját politikai közösségének – vagy sajtótájékoztatón kéri államtitkár párttársa közbenjárását –, hogy városunk is megkaphassa a korábban elnyert pályázati pénzeket. Ő volt az is, ki nem javasolta százmilliók ráköltését az épületekre” – írják. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

2 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments