Galambos Péter: „Régi vágyam kipróbálni magam a triatlonos mezőnyben”

Mint már korábbi cikkünkben is kitértünk rá, a Szegeden rendezett Evezős Országos Bajnokságon a váci indulók remek eredményeket értek el. De mindenki közül mégis a legnagobb sikereket ezúttal is a Vác Városi Evezős Club sportolója, Galambos Péter aratta. Ennek kapcsán válaszolt néhány kérdésre a Career Sport Management megkeresésére. 

Galambos, aki címvédőként készülhetett a július 22. és 25. között megrendezett versenysorozatra, ahol rajthoz állt eleve a legfőbb esélyesek között volt számon tartva. Nem is okozott csalódást az evezősök 122. országos bajnokságán, hiszen könnyűsúlyú és normálsúlyú egypárban is első lett, míg Fenyődi Tamással könnyűsúlyú kétpárban sem talált legyőzőre. Még úgyse, hogy elmondása szerint hátráltató tényezőkkel is meg kellett küzdenie.

„A normálsúlyú egypárban enyhe ellenszeles pályánk volt, ami rám nézve nehézzé tette a dolgot. A riválisok nagyobb termetűek, engem hátráltat leginkább a szél. Éppen ezért nagyon örültem, hogy ennek ellenére ilyen jól ment az evezés. Könnyűsúlyú egypárban esélyesként indultam el, itt a sikerem sokkal inkább papírforma volt. Az egy rajt-cél győzelem volt, vasárnap párosban aztán volt egy harakiri az aranyéremért” – fogalmazott Galambos, akinek korábban még betegség is nehezítette a felkészülését.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szathmáry Károly győzelmét hozta A Liga első kiírása

De minden nehézség ellenére az országos bajnokságon még el akart indulni, hiszen itthon ez a legrangosabb verseny, illetve ez a sikeres szereplés volt várhatóan az idei utolsó nagyobb szereplése. Ugyanis két hete bejelentették, hogy a járványhelyzet miatt nem tartják meg októberben a sanghaji világbajnokságot. Már csak egy válogatóversenye lesz szeptemberben, így elkezdheti tervezni a következő felkészülési időszakát, amire ambiciózus célkitűzései is vannak.

„Régi vágyam kipróbálni magam a triatlonos mezőnyben, későbbiekben egy Ironman távon is. Ha belefér a felkészülésembe, akkor ezt be fogom iktatni. Gyakran indulok futóversenyeken, többször teljesítettem már félmaratont és maratont is. A kerékpár önmagában egy kiegészítő sportág nekünk, számomra az úszás, ami a leggyengébb. A téli időszakban szoktunk járni uszodába, azzal sincs különösen gondom. Az igazi profik közé nem hiszem, hogy oda tudok érni, de ki szeretném magam hajtani és a lehető legjobb eredményre törekszem” – zárta szavait a váciak 34 éves evezős kiválósága.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Május 11-én nyílt nap az evezősöknél

A teljes interjú ezen a linken olvasható: Galambos Péter három számban sem talált legyőzőre az országos bajnokságon – Career Sport Management

Galambos Péter az egyéni eredmények gyarapítása mellett egyébként a Vác Városi Evezős Club előkelő harmadik helyéhez is hozzájárult az összetett bajnoki ponttáblázaton. Ehhez pedig a fiatalok és a felnőtt indulók mellett a masters kategória versenyzői is hozzátették azt, ami tőlük tellett.

  • A Nógrádi TivadarNoé Gábor páros különböző hajóegységekben és korcsoportokban öt aranyérmet,
  • Cseri Ágota négy első, egy második és egy harmadik,
  • Bácskainé Ekker Zsuzsanna három első, egy második és egy harmadik,
  • Fenyő András három első és két harmadik,
  • Ábrahám Gábor két első, egy második,
  • Mucsi László két első és két harmadik,
  • Vácy Emese egy első, két második egy harmadik,
  • Cseh Zsolt egy első és Haász Márton egy második helyezést ért el. ♦
OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szathmáry Károly győzelmét hozta A Liga első kiírása

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments