A Duna csak higított dózisban kapta meg a szennyezést

Korábbi cikkünkben foglalkoztunk vele, hogy egy, az elmúlt időszakban tapasztalható viharok okozta baleset következtében 400 köbméternyi fermentációs hulladék ömlött a Garam vizébe. A szennyezés súlyos károkat okozott, például több tonna súlyban találtak haltetemeket, köztük veszélyeztetettként nyilvántartott egyedekkel. Sokáig kérdéses volt ez milyen hatással lehetett a Dunára nézve, de megérkeztek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vizsgálatainak eredményei. 

Szerencsére a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Mérőközpontja által 28-án, a Duna szobi szakaszán (Ipoly torkolata alatt) bal és jobb parton, illetve a sodorvonalban vett vízminták vizsgálati eredménye alapján elmondható, hogy a Dunán a szokásostól eltérő adatok nem mutathatóak ki, a vízminőség kielégítő, a jelenlegi hidrológiai körülményeknek (levonuló árhullám) megfelelő – olvashattuk az OVF tájékoztatójában.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Számításaik szerint vélhetően az történhetett, hogy a Garamon a torkolat felett mintegy 130 km-re történt eseménnyel érintett víztömeg jelentősen felhígulva érkezhetett a Dunához. A jelenleg mérhető vízhozamok az esetleges szennyezés több százszoros hígítását biztosították.

Ettől függetlenül természetesen jobb elővigyázatosnak lenni. A fürdőzők, de még inkább a kutya gazdák jobban teszik ha még várnak a kutyusok dunai fürdőzésével a biztonság kedvéért. A jelenleg kiáradt folyó a szennyezéstől függetlenül is problémákat okozhat. A Duna vizének fürdésre való alkalmasságának megítélése a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának a hatásköre. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments