Építészeti ismeretterjesztő konferencia a váci székesegyház restaurálásáról, korszerűsítéséről

Hónapokkal ezelőtt – a kormány csaknem 4 milliárd forintos címzett támogatásával – megkezdődött a váci Nagyboldogasszony székesegyház átfogó (rekonstruáló, szépítő és korszerűsítő) belső felújítása, ha minden a tervek szerint alakul, a jövő évben, a dóm felszentelése 250. évfordulójának esztendejében végeznek a munkával a restaurátor mesterek és más szakemberek – írja Ribáry Zoltán a váci egyházmegye hivatalos honlapján.

A Vác Városért Alapítvány – Kucsák Gábor elnök kezdeményezésére – november 13-án építészeti fókuszú ismeretterjesztő konferenciát rendezett azzal a céllal, hogy az érdeklődők minél jobban átláthassák, milyen rendkívüli jelentőségű rekonstrukció kezdődött el pár hónapja a dómban.

Az ötletgazda mellett a konferencia levezető elnökeként dr. Varga Lajos segédpüspök is köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a székesegyház történelmi-, építészettörténeti-, liturgia-, dogma- és kultusztörténeti emlékhely is egyben, s mint ilyen, Vác egyik legfontosabb építészeti kincse, öröksége. – Minden épület fejlődik, főképp berendezését illetően. A különféle helyreállítások, rekonstrukciók sokféle ismeretet kívánnak, hiszen ezek alapján lehet meghozni a döntéseket a tennivalókról. Most egy kicsit bepillantást nyerhetünk mindazon ismeretekbe, amelyek kisebb-nagyobb mértékben meghatározhatták ezt a restaurálást – fogalmazott a főpásztor, köszönetet mondva a szervezőknek ezért a lehetőségért.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Marton Zsolt megyéspüspök levélben köszöntötte a konferencia szervezőit és résztvevőit, így fogalmazva: „Mindannyiunk számára nagy öröm, hogy szeretett egyházmegyénk ezeréves fennállásának ünneplése kapcsán sor kerül a váci székesegyház nagyszabású rekonstrukciójára. Miközben egyházunk az evangélium hirdetésén és a lelkek üdvösségének előmozdításán fáradozik, törekedve az ehhez szükséges szervezeti struktúra jobbítására, valamint a legmegfelelőbb lelkipásztori módszerek megtalálására és hatékony alkalmazására, nem feledkezhetünk meg épített örökségünk gondozásáról sem.”

Az egyházmegye vezetője levelében a továbbiakban kiemelte, hogy a székesegyház az egyházmegye liturgikus életének központi helyszíne, itt van lehetőség megtartani a hívek és a papság lehető legnagyobb számú részvételével zajló liturgikus eseményeket, például a nagycsütörtöki krizmaszentelési misét, a püspökszentelést, a pap- és diakónusszentelést. Majd a jelenlévők megtudhatták tőle azt is, hogy mindazok egységének a hangsúlyozására, akik ugyanabban a hitben alkotnak egységet készülni fog egy új mozdíthatatlan főoltár a jelenlegi, mozgatható fa oltár helyére.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

„Kívánom, hogy ez az esemény fűzze szorosabbá a kötődés imént említett szálait, gazdagítsa a székesegyház megújulásának folyamatát megalapozó és az ahhoz kapcsolódó szellemi megnyilvánulások sorát, s ha csak jelképesen is, töltsön be valamennyit abból az űrből, amelyet főtemplomunk jelenlegi átmeneti nélkülözése jelent mindannyiunk számára” – zárta gondolatait Marton Zsolt.

A piarista gimnázium dísztermében rendezett konferencián öt szakmai előadást hallhattak az érdeklődők: Buzás Gergely régész-művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának igazgatója a középkori váci székesegyház építészettörténetét foglalta össze a régészeti feltárások tükrében, Dr. Janotti Judit építészmérnök, műemléki szakmérnök a mai dóm építészeti értékeiről szólt, Hubayné dr. Horváth Nóra okleveles táj- és kertépítész és Gecséné dr. Tar Imola okleveles tájépítészmérnök, örökségvédelmi szakértő előadása pedig a váci püspöki kert és a dóm terének 250 éves történetébe nyújtott bepillantást.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Végül Dr. Jernyei Kiss János művészettörténész, egyetemi docens, illetve Velledits Lajos festő, vezető restaurátor előadása hangzott el. Előbbi a székesegyház 18. századi freskó együttesének képi programjára fókuszált, míg az utóbbi a restaurálás jelenlegi állásáról, valamint az épülettel kapcsolatos nagymérvű kutatásokról ejtett néhány szót. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments