Elítélték a Dunába hajtó autótolvajt

Megszületett az ítélet a tavaly nyáron lopott autóval a Dunába hajtó férfi ellen. Az elkövetőnek amellett, hogy börtönbe kell vonulnia, több mint egy millió forintos kártérítést fog fizetni és öt évig a járművezetéstől is eltiltották.

Tavaly augusztusban a Váci Napló is beszámolt róla, hogy a Dunába csúszott egy rendőrök által üldözött autó, amit egy romhányi férfitól tulajdonítottak el. Szinte fél Nógrád megyén át követték a gyanúsítottat, mielőtt végrehajtotta volna vizes mutatványát, ami után még sikeresen el is menekült. Egészen augusztus 31-ig tudott bujkálni. Azonban ezt követően elfogták, kihallgatták és őrizetbe vették, majd lopás bűntette és eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt eljárást indítottak ellene és indítványozzák letartóztatását. Ennek az esetnek a kapcsán született most ítélet és derültek ki részletek az ugyeszseg.hu által.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kiskorú lányokról készített meztelen fotókat

A férfi egy 2021 augusztusi estén – annak ellenére, hogy a járművezetéstől el volt tiltva – autóval ment Romhányba egy barátjához. Útközben kábítószert is fogyasztott, majd barátai társaságában közel 1 liter vodkát ivott meg. Az összejövetel után egy közeli háznál észrevett egy nyitott járművet, amelyben benne maradt a slusszkulcs. Ellopta az autót, amivel előbb Rétságra hajtott, ahol benzint és vodkát vásárolt, majd Tereskére vezette a gépkocsit. A járműben hajtotta álomra a fejét, majd másnap elhatározta, hogy a kocsit Monoron rejti el, így újra elindult – olvasható a Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében. – Rétságon két rendőr felfigyelt rá, és megpróbálták igazoltatni, a még ekkor is ittas férfi azonban a jelzésük ellenére nem állt meg, ezért a rendőrök üldözőbe vették. A vádlott egészen Vácig menekült, ahol defektet kapott, ekkor elhatározta, hogy az autóval a Dunába hajt, így rejti el azt. Tervét meg is valósította, majd maga is elrejtőzött a rendőrök elől, végül Siófokon bujkált, mikor elfogták.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kiskorú lányokról készített meztelen fotókat

Az autót ugyan kiemelték a Dunából, ám az használhatatlanná vált, így a vádlott a tulajdonosnak 880.000 forint kárt okozott. Az ügyészség a bűnügyi felügyeletben lévő vádlottal szemben ittas vezetés, járművezetés az eltiltás hatálya alatt és lopás miatt emelt vádat, melyben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy vádlott az autó tulajdonosának okozott kárt és a közel 500.000 forint bűnügyi költséget is térítse meg.

Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen bűnösségét beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 8 hónap börtönbüntetés, 2 év közügyektől eltiltás és 5 év járművezetéstől eltiltás kiszabására tett úgynevezett „mértékes indítványt”. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments