Pellet Sebestyén és Magyar Valentin is Kocsis Zoltán-díjas lett

Május 23–24-én rendezték meg a Zeneakadémián a Kocsis Zoltán-díj zongora kategóriájának élő fordulóját, ahol Pellet Sebestyén és Magyar Valentin nyerte el a díjat megosztva. A Kocsis–Hauser Alapítvány által 2022-ben alapított elismerést összesen három kategóriában ítélték oda – számolt be róla a papageno.hu.

A Váci Napló olvasói már jól ismerhetik Pellet Sebestyént. Ő az a fiatal, váci kötődésű zongorista, akivel a nemzetközi szerepléseinek, illetve sikereinek köszönhetően már több alkalommal is foglalkozott a helyi, valamint az országos sajtó egyaránt. Legutóbb például a weimari Liszt Zongoraversenyre való kijutása kapcsán olvashattunk róla, hiszen ő és Magyar Valentin volt az, akik kiérdemelték, hogy képviselhessék országunkat ezen a rangos eseményen. Erről és az eddigi pályafutásáról maga Sebestyén is beszámolt újságunknak, amikor tavaly nyáron interjút készítettünk vele. Beszélgetésünket ITT tudják elolvasni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

De úgy tűnik hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy ennek a két ifjú zenésznek a nevével leginkább párban találkozhatunk. Ugyanis a Kocsis–Hauser Alapítvány által 2022-ben alapított Kocsis Zoltán-díj meghallgatásán 14 művész közül újból ők ketten bizonyultak a legjobbnak zongora kategóriában. Különdíjat kapott Balogh Ádám és Szokolay Ádám, a svájci Alice Rosner Alapítvány pedig Dömjén Szilvesztert díjazta.

Az ünnepélyes díjátadót és gálakoncertet június 12-én a Zeneakadémia Solti Termében fogják megrendezni. A kuratórium tagjai pedig Hauser Adrienne zongoraművész, a Kocsis-Hauser Alapítvány alapítója, a kuratórium elnöke, Berkes Kálmán klarinétművész, karmester, a Győri Filharmonikusok művészeti vezetője, Jean-Efflam Bavouzet (Franciaország) zongoraművész, a Royal Northern College of Music vendégprofesszora, Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester és dr. Vigh Andrea hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora voltak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments