VÁCI NAPLÓ/kultúra ♥ Az idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg Radomban a Nemzetközi Gombrowicz Fesztivált. A rendezvényre kétévente kerül sor, idén tizenegy produkciót, hét lengyel, egy francia, egy spanyol, egy argentin és egy magyar Gombrowicz előadást láthatott a fesztivál közönség október 22. és 29. között. Az esküvő négyszer, az Yvonne, burgundi hercegnő öt változatban került bemutatásra.
A zsűri tagjai, Jacek Wakar (színházi kritikus), Jan Bończa-Szabłowski (színházi kritikus), Bożena Sawicka (a Kulturális Minisztérium munkatársa), Aleksander Mardań (drámaíró) és Peterdi Nagy László (színháztörténész, író) az utolsó előadás után döntött arról, hogy mely előadásokat jutalmazzák. A zsűri egyöntetű véleménye alapján a Váci Dunakanyar Színház és a Nemzeti Színház koprodukciója, az Yvonne, burgundi hercegnő a leglátványosabb előadás díját kapta.
[sam_block id=”5″]
– Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezen a rangos és nagy múlttal rendelkező fesztiválon részt vehettünk, mely már önmagában is hatalmas eredmény egy ilyen fiatal színház számára. Az viszont külön öröm, hogy a tizenegy produkció közül, a miénk lett a leglátványosabb előadás – mondta Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója.
A produkció jelmez- és díszlettervezőjét, Alla Fedoryshynat nem először jutalmazták az előadás képi világáért. Májusban a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Melpomeni Tavria Nemzetközi Színházi Fesztiválon Herszonban is tarolt a magyar előadás, itt négy díjat vehettek át: a legjobb női főszereplőnek (Pataki Szilvia), a legjobb férfi főszereplőnek (Kaszás Mihály) és a legjobb férfi mellékszereplőnek (Ivaskovics Viktor), s továbbá Alla Fedoryshyna érdemelte ki a legjobb látványért (díszlet és jelmez) járó díjat. ♦
[sam_block id=”6″]