Korábban leszavazták, most támogatták a palesztin kérést

Négy napirendi ponttal rendkívüli tanácskozást tartott szeptember 27-én az önkormányzat. Mint megírtuk, az ülés összehívását Fördős Attila kezdeményezte, részletesen megindokolva döntését. A négy napirendi pont közül kettő esetében az egy héttel korábban elfogadott határozat felfüggesztése volt a téma.

Újratárgyalták a képviselők a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) módosítását a 3198/2 hrsz.-ú telken fekvő Tízes Csemege területére vonatkozóan, s miután ezúttal – a tervezett beruházás társadalmi hatásait is figyelembe véve – támogatták a határozati javaslatot, így az üzemeltető legalizált módon megvalósíthatja a belső udvar beépítését – derül ki a városházi honlap tudósításából.

Ismét napirendre került az izraeli Taybeh palesztin város testvértelepülési kapcsolatra vonatkozó kezdeményezése, s a testület most úgy döntött, hogy támogatják a partnerség kiépítését. Egy korábbi sajtótájékoztatóján Fördős Attila azt mondta: szimpatikus a palesztinok kérése, hiszen egy muzulmán régióban fekvő keresztény városról van szó.

A világhálón fellelhető adatok szerint Taybeh 15 kilométerre északkeletre fekszik Jeruzsálemtől és 12 kilométerre északkeletre Ramallahtól. A Palesztin Központi Statisztikai Hivatal szerint Taybehnek 2007-ben 1.452 lakosa volt. Ez az utolsó keresztény közösség Ciszjordániában. 1995 után a településhez tartozó területek egy részén izraeli telepesek házai épültek meg. A bibliai hagyományok szerint Jézus menedéket keresett ott, röviddel a keresztre feszítése előtt.

Taybeh messzi földön híres 1995-ben alapított sörfőzdéjéről. 1997-ben a Taybeh sör lett az első palesztin termék Németországban, ahol Európában először eladták és palackozták. A Taybeh sört közvetlenül Taybehból Svédországba exportálják. 2007-ben egy új alkoholtartalmú sörfajtát indítottak, kifejezetten a helyi palesztin muzulmán piacon. A Taybeh Beer Dark és a Taybeh Beer Light sört a 2000-es évek ünnepségére vezették be a Szentföldön. A sötét fajta klasszikus stílusban követte a szerzetesek középkori sörét, amit azért fogyasztottak, hogy böjtjük alatt megerősítsék magukat.

A képviselőtestület a rendkívüli ülésen támogatta a Váci Dunakanyar Színháznak az épület előtti járdaszakasz szürke térkővel történő burkolására vonatkozó tervét.

Végül a döntéshozók áldásukat adták arra, hogy a Deákvári Patika Bt a gyógyszertár bővítése miatt szükségessé vált két parkolóhely kialakítása helyett átépítse, megszépítse a bejárat előtti területet – többek között térkő burkolással, az akadálymentesítést szolgáló rámpa kialakításával, a későbbiekben utcabútorok elhelyezésével. (képünkön: Taybeh városának látképe)