kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Összesen 1 millió 687 ezer forint gyűlt össze a váci édesanyának

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Vasárnapra jótékonysági koncertet szervezett Budapesten a Baptista Szeretetszolgálat a váci édesanya, Alföldi Melinda javára, aki kezdeményezésük nélkül nem tudta volna kifizetni lábprotézisét. A vasárnapi fergeteges koncerten fellépett Radics Gigi, Tóth Vera, Mező Misi, Emilió és Talán Attila.

A jegybevételt, amely 1 millió 687 ezer forint volt, teljes egészében a kétgyermekes anyuka kapta meg, a pénzt ma, csütörtökön adták át. Melinda nagyon meghatódott a segítségtől, amit kapott, s üzent a jótevőinek: mindenkinek köszönettel tartozik. Köztük a Magna Cuma Laude zenekarnak, akik háromszázezer forinttal segítik Melindát.

A Baptista Szeretetszolgálat közösségi oldalának beszámolója szerint a váci hölgy így meg tudja venni protézisét, amit kétévente cserélni kell, hiszen elhasználódik. Talpfájással kezdődött 2003-ban, térd alatti amputációval végződött 2007-ben a ma 37 éves Alföldi Melinda nem mindennapi kálváriája. Volt olyan orvos, aki később azt mondta neki: elég lett volna bokától levágni a lábát. (képünkön: Baricz Dezső, a Szeretetszolgálat programigazgatója, Alföldi Melinda és Berczelly Réka, a Szeretetszolgálat pr vezetője – fotó: Facebook) ♦