Megveszi a város a Sajdik-gyűjteményt. A képviselőtestület legutóbbi ülésén a jelenlévők elfogadták, hogy az önkormányzat mintegy 32 millió forintért jusson hozzá a maga nemében páratlan gyűjteményhez. A pénzt három részletben fizetik ki Papp László műgyűjtőnek.
A téma sürgősségi indítványként került be a grémium elé, mert egy korábbi levélváltás során Papp László, illetve több képet a városnak ajándékozó Sajdik Ferenc jelezte: ajánlatukat december 10-ig tartják fenn. A szerződés előkészítésére még áprilisi ülésén hatalmazta fel a polgármestert a képviselőtestület.
A teljes, 202 darabból álló gyűjtemény esetében értékbecslés készült. A gyűjteményből 151 képezi Papp László tulajdonát, a további 51 műtárgy az alkotó, Sajdik Ferenc tulajdonában van.
Sajdik Ferenc megkereste az önkormányzatot és szándéknyilatkozatot adott arra vonatkozóan, hogy a tulajdonában lévő alkotásokat a városnak ajándékozza. Feltételként azt szabta, hogy halála után a gyűjteményt továbbra is kiemelt helyen mutatják be.
Papp László javaslatát elfogadva a testület úgy döntött, hogy a 32 millió forintos vételárból az első részt az önkormányzat az idén december 31-ig, a másodikat a jövő év márciusának végéig, míg a fennmaradót 2019 végéig utalja át. ♦