kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A kormány óriásplakátja hirdeti: Sződligeten élni jó!

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Pár napja meghekkelték Sződligeten az egyik kormányzati óriásplakátot: a szöveg egy részét egyszerűen átragasztották. A felülírásnak nem politikai üzenete van, sokkal inkább egy szellemes kapcsolat két szöveg között.

Az átragasztott palkát képe sok megosztást ért el a közösségi oldalon, többen kommentálták is. Megjelent Juhász Béla sződligeti polgármester egyik posztjában is. „Egy sződligeti lakos facebook bejegyzésében találtam rá a képre és onnan osztottam meg az idővonalamon. Ez a plakáthely közvetlenül a 2-es főútvonal mellett van. Ugyan önkormányzati területen, de nem tudom azt, hogy vajon ki lehet a tulajdonosa a plakáthelynek, ugyanis bérleti díjat nem fizetnek utána. Sajnos többször rongáltak már meg a 2-es út melletti plakátokat” – írta érdeklődésünkre.

[irp]

A plakátrongálás, a szövegek átírása, átfestése, vagy csak egyszerűen a palkátok letépése választási kampányidőszakban immár bevett szokássá vált. Korábban ritkaságszámba mentek az ilyen esetek, amelyek Vácott is előfordultak. 2014-ben a Váci Napló is írt egy ilyen esetről.

„A főügyészség két éve még bűncselekménynek tekintette a kormány plakátjainak átfestését. Ma már csak véleménynyilvánításnak, hivatkozva az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatára, amely szerint a közügyek vitatása és a véleménynyilvánítás szabadsága előrébb való, és az ezt korlátozó büntetőjogi tényállásokat megszorítóan kell értelmezni.

És csak a véletlenek tragikus egybeesése lehet az, hogy a főügyészség pálfordulása egybeesik azzal, mikor a Jobbik megkezdte a ‘Ti dolgoztok, ők lopnak’ kampányt. Én ennek ellenére mélyen elítélem rongálást. Sajnos nem mindenki van ezzel így! Például Kósa Lajos korábban egy kérdésre azt mondta: mélyen egyetért a rongálókkal, mert felháborítónak találja a kampányt” – fogalmazott Sződliget ellenzéki polgármestere. ♦