kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A csörögi címre február 9-én kopogtak be a rendőrök, miután előzetesen elegendő bizonyítékot gyűjtöttek az ott lakó férfi ténykedéséről. A férfi otthonában nemcsak drogkereskedelem nyomaira bukkantak, de a méretlen fővezetékre csatlakoztatott illegális áramvételezést is feltárták. A gyanú szerint a 25 éves férfi néhány hónapja működtette üzletét, vásárlói házhoz szállítással kapták meg aktuális kristályadagjukat, ezért pedig […]

Pontosan hatvankilenc nap telt el a Gödöllő elleni siker óta, tehát bő két hónap szünet után játszhatott február 16-án péntek este ismét NB II-es bajnoki mérkőzést a Váci Férfi Kézilabdázásért Alapítvány felnőtt csapata. Három hazai meccsel zárják az alapszakaszt, aminek az első állomásán a mezőny hátsófelében tanyázó Veresegyházat fogadták a Vác Városi Sportcsarnokban. NB II […]

A mai napon ünnepélyes keretek között adták át az új hajléktalanszállót, amely a Rákóczi térről a Deákvári fasor 2-be költözött. A Váci Humán Szolgáltató Központ szervezeti egységéhez tartozó új, járványügyi szempontból is korszerűbb hajléktalan szállóját február 16-án 13 órakor adták át.  Az új hajléktalanszálló kialakításánál fő szempont volt, hogy a különböző ellátási formák fizikálisan is […]

Két nemzetközi kupameccs között egy idegenbeli bajnoki jelentett változatosságot a váci női kéziseknek: Kisvárda – Praktiker-Vác 23-28 (12-15). Ezúttal a Bukovszky Anna – Such Nelli 4, Ballai Borbála 3, Bordás Réka 1, Kuczora Csenge 8 (1), Csíkos Luca 3, Ballai Anna 6 kezdőhetest küldte pályára Herbert Gábor vezetőedző. Csereként kapott szerepet Csizmadia Fanni 1 és […]

A napokban a Váci rendőrkapitányság nyomozói azonosították és elfogták azt a három fiatalkorú lányt, akik az egyik helyi drogériából több alkalommal is különböző illatszereket loptak el. Tettükkel összesen több, mint 100 ezer forint kárt okoztak. A lakásukban tartott kutatás alkalmával számtalan kozmetikai termék került elő, ezeket a rendőrök lefoglalták. Kihallgatásukon mindhárman elismerték a bűncselekmények elkövetését, […]

Február 15-én a zalaegerszegi Mindszentyneum látogatóközpontban megnyílt a Magyar Természettudományi Múzeum és a Tragor Ignác Múzeum közös vándorkiállítása. A kiállítás megnyitón Fehérváriné Tóth Helga, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója beszélt a váci feltárás és a leletanyag fontosságáról. A kiállítást Bernert Zsolt, az MTM főigazgatója nyitotta meg. A megnyitó után Zomborka Márta tartott tárlatvezetést a szép […]

Szakmai megbeszélésre hívta meg Matkovich Ilona polgármester Pártai Lucia meteorológust. Az egyeztetésen az önkormányzat Környezet- és Természetvédelmi Iroda munkatársai is részt vettek. A tárgyaláson többek között szó esett Vác környezetvédelmi helyzetéről, városunk levegőminőségéről, a helyben és a város környékén üzemelő cégek esetleges környezetkárosító tevékenységéről és ezek időjárásra gyakorolt hatásairól. Szóba került az is, hogy tavaly […]

Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Csernák Ádám és Madár Viktória gyermeke, […]

Harmadszor ad koncertet Krúbi a Bánkitó Fesztiválon, a Bëlga pedig tíz év után tér vissza a rendezvényre, amelyet idén július 10-től 13-ig tartanak. A tavaly nagyszínpaddá alakított Tószínpadon koncertet ad Dé:Nash, az Analog Balaton, Sisi, Deva, valamint a Csaknekedkislány szintetizátoros verziója, a Csakneonkislány is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. A fellépői lista most […]

Szerdán egy óráig várták a nyugdíjasokat a Madách Imre Művelődési Központ aulájában, egészségügyi szűrvizsgálatra. A Vác Város Idősügyi Tanácsa által szervezett programon már a kezdéskor nagy volt az érdeklődés. A szervezetet az idősekkel való törődést prioritásként kezelő önkormányzat hívta életre még tavaly novemberben, azzal a céllal, hogy segítse a városban élő idős korosztályt – ezt […]

A művelődési központban működő Váci Mazsorettek ezüst minősítést szereztek a VI. Törökbálinti Országos Mazsorett Fesztivál pom-pom és show kategóriájában. A Gyémántkút Egyesület szervezésében január 28-án hatodik alkalommal rendezték meg Törökbálinti Országos Mazsorett Fesztivált. A fesztiválon 5 város 8 együtteséből mintegy 130 kis- és nagylány mutatta be tehetségét a színpadon, bottal, pom-ponnal és zászlóval, melyet nívós […]

Kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötte otthonában Pécsi Zoltánnét, Anna nénit Matkovich Ilona polgármester és Hegyvári Ágnes, a Váci Polgármesteri Hivatal munkatársa, akik átadták a miniszterelnöki üdvözlő dokumentumot, illetve városunk díszoklevelét és virágcsokrát. Anna néni igazi nagy családba született, nyolcan voltak testvérek. 1954-ben egy táncos mulatságon ismerkedett meg férjével, akivel immár 65 éve él boldog házasságban. Jelenlegi […]