kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Tavaly ilyenkor maximális létszámmal startolt a rendőrség első állásbörzéje, és a jelek szerint a Rendőrségi Igazgatási Központ a másodikon is tele lesz érdeklődőkkel. Az állásbörzét január 17-én, szerdán 10-tól 11.30 óráig az Országos Rendős-főkapitányság a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában (1139. Budapest, Teve utca 4-6.) rendezik. Az állásbörzén bemutatják a rendőrségen betölthető civil és hivatásos munkakörök […]

Mint az Vácon megszokott, ismét az érdeklődő polgárok személyes részvételével tartottak lakossági fórumot. A hétfői eseményre ezúttal is sokan jöttek el: a két meghirdetett téma a liget és a korzó közötti terület fejlesztési lehetősége, illetve a már évtizedek óta a hosszútávú tervekben szereplő Duna-híd lehetséges váci nyomvonala volt. Felvezetésként Matkovich Ilona polgármester röviden indokolta, hogy […]

A váci birkózók január 13-án Érden, az év első versenyén a Tar Mihály emlékversenyen vettek részt. A csapat 6 korosztályban, összesen 18 versenyzővel képviselte Vácot és az egyesületet az igencsak népes mezőnyben. Ovistól egészen az U17-es korosztályig a versenyzők derekasan helytálltak és nyertek érmeket, valamint szereztek pontszerző helyeket. Eredmények Ovis korcsoport: Rimóczi Zente 2018 ovis […]

Kiállítás megnyitón már talán mindenki volt, de kiállítás lebontására csak kevesen jutottak el. Pedig ez is lehet izgalmas és érdekes, ahogyan az bebizonyosodott január 8-án, hétfőn este a Margaréta Kávéházban. Az utóbbi időben egy kiállítás a megnyitóján túl, már a zárására is szervez rendezvényt a kávéház. Így a vernisszázs szó mellett egyre többször találkozunk a […]

Városunkban és a váci járás 18 településén – az ország más részein már bevezetett gyakorlathoz hasonló módon – február 1-jétől változik az orvosi ügyelet elérhetősége, működése. A jövő hónaptól kezdve naponta 16 órától az 1830-as telefonszámon lehet elérni a házi- és gyermekorvosi ügyeletet. 16 órától este 10 óráig személyesen a váci mentőállomáson ügyel majd a […]

Esztergomi Boldog Özsébre emlékeznek a pálosok Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában január 17-én. A 10.30 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek lesz. Szeretett hely a pálosok számára Márianosztra: ez az 1352-ben, Nagy Lajos által alapított templom és kolostor a rend ma is működő állomáshelyei közül a legrégebbi. Évek óta hagyomány, hogy […]

Mától, azaz január 15-től megnyílik a lehetőség, hogy a háztartások vissza nem térítendő forrást kapjanak a zöldenergia termeléséhez és későbbi fogyasztásra eltárolásához. A családok mától nyújthatják be előregisztrációs kérelmeiket – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). A folytatásban a sikeres előregisztrációt követően adhatnak majd be támogatási kérelmet a már megkötött kivitelezői […]

Nem sikerült meglepetést okozni, a jelentősen nagyobb játékerőt képviselő, csoportgyőzelemre esélyes norvég hölgykoszorú megalázó különbséggel legyőzte az Európa Liga csoportmeccsén a mieinket: Storhamar – Praktiker-Vác 35-17 (16-10). A szerdai Magyar Kupa mérkőzés (Praktiker-Vác – DVSC 26-26 és debreceni továbbjutás) váci keretéből Kurucz Aida és a „hetesölő” Győri Alexa hiányzott. A meccs előtti napon viszont bejelentették, […]

Folytatódik a Hangoló zenei beavató sorozat. A következő előadásra január 24-én, szerdán 11 órakor kerül sor a váci Madách Imre Művelődési Központ színháztermében. A Thália Művészeti Egyesület interaktív előadás-sorozata 3. részének címe: Klasszikusok kamarában Előadók a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, AMI növendékei és a Thália Művészeti Egyesület szólistái. A belépőjegy ára: 1000 forint. […]

Zebegény Község Önkormányzata, Zebegény Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Sonnenblumen Hagyományőrző Alapítvány január 14-én a málenkij robot 79. évfordulója alkalmából az áldozatok tiszteletére megemlékezést tart. Az emlékezés 10 órakor a zebegényi Havas Boldogasszony templomban kezdődik, ahol az áldozatokért ajánlott szentmisét dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott püspöke mutatja be. Köszöntőt mond Ferenczy Ernő Ervin […]

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte otthonában Nagy Kálmánné, Márta nénit Inotay Gergely alpolgármester és Hegyvári Ágnes, a Váci Polgármesteri Hivatal munkatársa, akik átadták a miniszterelnöki üdvözlő dokumentumot, illetve városunk díszoklevelét és virágcsokrát. Márti néni háromgyermekes váci munkáscsalád középső gyermekeként született. Fonónőként dolgozott több, mint egy évtizedet, majd nyugdíjazásáig a Forte-gyár szorgalmas, sokat dolgozó munkásaként ismerték. A […]

A nemzetközihez hasonlóan nagyon nehéz sorsolást kapott a hazai kupaporondon is a váci élvonalbeli kézilabda együttes, és balszerencsés módon már egy meccs után búcsúzott a sorozattól: Praktiker-Vác – DVSC 26-26 (15-13). A mieink kezdősora ez volt: Csizmadia Fanni – Such Nelli 1, Ferenczy Fruzsina 2, Kuczora Csenge 9 (4), Kovalcsik Jázmin 1, Csíkos Luca 5, […]