kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Vácot háromfős küldöttség képviselte az elmúlt hétvégén szlovák testvérvárosunk Dubnica nad Váhom (Máriatölgyes ) hagyományos folklórfesztiválján. Inotay Gergely alpolgármestert, valamint Rozmaring Sándor önkormányzati képviselőt dr. Alt Gyula, a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke – Vác új díszpolgára – kísérte el. Az összesen 23 néptánccsoport Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és Szerbiából érkezett és mutatkozott be színvonalas előadásokkal. […]

Ezen a hétvégén, szeptember 2-án rendezik meg Duplakanyar futóversenyt. A futók a verseny során a Duna alatt, mellett és fölött, valamint a Dunakanyar legszebb történelmi-szakrális helyszínein egyaránt elhaladnak. A versenyzők a táv teljesítése közben többek között láthatják az esztergomi bazilikát, a hazánkat Szlovákiával összekötő párkányi Duna-hidat, a Börzsöny panorámáját, valamint a visegrádi Fellegvárat is – […]

Felnőtt csapatunk a 92. percben beszedett góllal kapott ki 1–0-ra a Vecséstől. Pest Megye I. osztály, 3. forduló Vác VLSE–VECSÉSI FC 0–1 (0–0) Vác, 150 néző. Vezette: Dévényi B. (Molnár A., Molnár L.) Vác: Bajkán Balázs – Bottó Bence, Marosi László, Pap Botond, Szabó Bence – Rusvay Balázs, Török Noel, Ceglédi Krisztofer, Büki Dániel (Sós […]

Megérkeznek a tankönyvek az iskolákba, így rendben elkezdődhet az idei tanév – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, térségünk országgyűlési képviselő hétfőn Budapesten, az ebben a témában tartott sajtótájékoztatón. Rétvári Bence elmondta: augusztus elején kezdődött meg mintegy 13 millió tankönyv kiszállítása mintegy 4200 iskolába. Azok az iskolák, amelyek a múlt hétre kérték a tankkönyveket, már megkapták. […]

Taskovics Andrea főépítész az felhívással fordul Vác lakosságához, hogy mondják el véleményüket a Váci Honvédemlékmű és Hétkápolna hasznosítására, használatára vonatkozó tervről. Tisztelt Lakosság! Vác Város Önkormányzata elkészítette a váci Honvéd emlékmű és Hétkápolna hasznosítására, használatára vonatkozó tervet. A nemzeti és történelmi emlékhelyek használatáról és fenntartható használatuk támogatásáról, valamint a Nemzeti Örökség Intézete létrehozásáról szóló 144/2013. […]

Augusztus 27-én, életének 72. évében elhunyt Ráduly Emil, a Vak Bottyán Múzeum egykori igazgatója, néprajzos-muzeológusa. Ráduly Emil 1978 februárjától 1984 januárjáig vezette a múzeumot, emellett számos tárggyal, dokumentummal és fotóval gyarapította a néprajzi gyűjteményt. Részese volt 1980-ban a Váci Múzeum Egyesület újjáélesztésének, nevéhez köthető a múzeumi kiadványsorozat, a Váci könyvek új sorozatának életre hívása 1981-ben. […]

Rablás gyanúja miatt körözött személy kézre kerítésében játszottak főszerepet a napokban a Váci Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelői. Az eset előzménye, hogy a Váci Rendőrkapitányság egy alsóvárosi italdiszkontban történt rablás gyanúsítottjára adott ki körözést még csütörtökön. A tettes hollétének felderítésére a rendőrségi szolgálat parancsnoka telefonon kérte a szolgálatot teljesítő hivatali közterület-felügyelők segítségét. A személyleírás alapján a felügyelők […]

A magyar para atlétika válogatott versenyzőinek egy része a csehországi Olomoucba látogatott a hétvégén. Ebben az évben ez volt az utolsó nemzetközi versenyünk. A családias megmérettetésen kilenc ország para atlétái versenyeztek. A magyar csapat hét versenyzője összesen 12 versenyszámban állt rajthoz. Nagyszerű egyéni csúcsot ért el Bessenyey Zoltán (F52) diszkoszvetésben, Farkas Zsolt (F57) gerelyhajításban és […]

Napok óta nem hagyja nyugodni a váciakat a múlt hétfő éjszaka Alsóvároson hallott hangahatással kísért fényjelenség. Többen robbanásra tippeltek, mások UFO-t véltek látni, de volt olyan is, aki meteorra voksolt. Szerkesztőségünk megkereste a Magyar Csillagászati Egyesületet, ahonnan azt az információt kaptuk, hogy nem észleltek meteort az adott időpontban. A legvalószínűbb megoldás Tahitótfaluról érkezett hozzánk, egy […]

A Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség jóvoltából az Atlétikai Világbajnokság záró hétvégéjére az országból 8 iskola kapott meghívást, hogy a VB hivatalos futamai közé ékelve 10x200m-es diákváltóban versenyezhessenek. Az Árpád csapata a 4. helyen végzett!   A versenyszámra olyan csapatok kerültek meghívásra, akik a 2022/2023. tanévben eredményesen szerepeltek a Diákolimpia Ügyességi- és […]

A Szent István napi városi ünnepségen augusztus 20-án a képviselő-testület döntése értelmében a Nagymaros Város Díszpolgára címet vette át dr. Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke. A kitüntetett életútját Heinczinger Balázs Nagymaros polgármestere ismertette, kiegészítve azt a személyes tapasztalatával. Többek közt kiemelte, hálás a Jó Istennek azért, hogy Beer Miklós elfogadta, hogy Nagymarosra költözzön […]

Döbbenten vették észre a Diófa utcai óvoda dolgozói, hogy a gyermekintézmény területén lévő fába lyukakat fúrva ismeretlen tettesek egyelőre nem azonosított vegyi anyagot juttattak. Természetesen az intézmény dolgozói nem engedik a közelbe a kisgyermekeket és a felháborító cselekedetet azonnal jelentették a fenntartó önkormányzatnak. A városunkban is tapasztalható vandalizmus sajnos már korábban is sokszor irányult a […]