kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A Váci Sport Nonprofit Kft. az idén is megrendezi a minden évben nagy sikerrel és közel kétszáz fiatal sportoló részvételével lezajló, amatőr úszóversenyét! A december 2-án megtartandó megmérettetés helyszíne most is a váci uszoda 25 méteres medencéje lesz, a három versenyszámra, korcsoportok szerint elkülönítve jelentkezhetnek az amatőr úszócsemeték. Az indulók helyi sportegyesületek, a Váci Ifjúsági […]

Már több, mint négyszáz versenyző nevezett elő a 25. Mikulásfutásra. Persze most is van lehetőség a helyszíni nevezésre a versenyközpontban. Ez a versenyt megelőző napon: december 2-án (szombat) 17 órától, és a verseny napján: december 3-án (vasárnap) áll rendelkezésre, viszont ekkor már pénzbe kerül. Mindenképpen megéri előnevezni november 29-én (szerda) 12 óráig. Fuss Mikulásfutás pólóban! […]

Hagyománnyá vált, hogy a diákok segítségével készítik fel a Rózsakertet a télre. Persze ez sokaknál csak annyit jelent, hogy összegyűjtik és elszállítják a faleveleket. Sokak meg azért szólnak, hogy miért nem hagyják ott a leveleket, hogy azok beépüljenek a talajba és táplálékot, komposztot adjanak és ezzel táplálják azt. Szóval ideje ezt tisztába tenni. A Rózsakertben […]

A családbarát szemléletmód mára már alapvetésnek számít. A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) – amely közel 600 munkavállalót foglalkoztat – is nagy hangsúlyt fordít arra, hogy a munkavállalók családbarát munkahelyként tekintsenek a cégre. A DDC családbarát törekvéseit 2023-ban ismét elismeréssel díjazták. A munkavállalók elégedettsége és jóléte alapvető fontosságú a Duna-Dráva Cement Kft. számára. Az, hogy a […]

Marton Zsolt váci megyéspüspök november 10-én megáldotta a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont Jó Pásztor-kápolnáját. A rendezvényközpont részeként a kápolna elsősorban a lelkigyakorlaton résztvevők, zarándoklatra érkezők számára biztosít imádkozásra, szentmise bemutatására alkalmas helyet. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont 2023. áprilisában nyílt meg a váci püspöki palota egykori gazdasági épületének teljes újjáépítését és átalakítását követően. A központban […]

Hétvégén jön az ország legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtő akciója. Péntektől vasárnapig kerül sor az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 153 településén 356 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd a felajánlásokat. Az Élelmiszerbank mindenkit arra kér, hogy a vásárlásakor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába, amit a […]

136 új érintőképernyős laptop érkezett a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskolába. A Klebelsberg Központ által megvalósított „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és pedagógusok számára” című projekt keretein belül így a váci fiatalok is korszerű eszközökhöz juthattak. A múlt havi ülésszakhoz hasonlóan, novemberben is heves szócsatákhoz vezetett a Parlamentben a magyar oktatásügy […]

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. a Václigeten történt szennyvíz-csőtöréssel kapcsolatban a lakosság felé az alábbi tájékoztatást adja: „A gödi akkumulátorgyár ipari szennyvizeit szállító vezeték sérült meg a délután folyamán. Amint a hibáról értesültünk, a meghibásodott vezetéket azonosítottuk, a sérült szakasz kizárását elvégeztük, a szennyvíz kiáramlását megszüntettük. Fontos megjegyeznünk, hogy a vezetékből kijutott ipari szennyvíz […]

Kiállítással egybekötött könyvbemutatót tartottak nemrég a Lyra Könyvesház Torony Galériájában. Szabó Böbe A vers, mely bennem éled című nemrég megjelent verseskönyvét ismerhették meg a jelenlévők. A kötet szerzőjét kérdeztem az irodalomhoz való kötődéséről, versírásról, arról, hogyan született meg a könyv. „Olvasni kamaszkorom óta nagy öröm számomra, a regények és novellák mellett már akkor is sok […]

A fotó ünnepe címmel csoportos kiállítás nyílik november 17-én, pénteken 18 órakor a váci Madách Imre Művelődési Központ Emeleti Galériájában. A kiállítást Mojzes Zsófia iparművész méltatja. Közreműködik Komáromi Blanka népdalénekes A Forte Fotóklub Vác kiállítás résztvevői Brezanóczy Ferenc András, Cservenák Péter, Darányiné Bakos Éva, Dér Dezső, Dérné Laczhegyi Zsuzsanna, Déry Denisa, Fekete István, Für Tibor, […]

A Váci Reménység Egyesület életében már régi hagyomány, hogy Katalin napján bált szervez. Sok év kihagyás után idén ismét megrendezik ezt a hagyományos, jó hangulatú eseményt, melyre sok szeretettel és tisztelettel meghívnak minden érdeklődőt. A november 25-én, szombaton 18 órakor kezdődő Reménység Katalin bál a Vanyek Béla Sportcentrum Szikora Gyula Csarnokában (2600 Vác, Kosdi u. […]

A Madách Imre Művelődési Központban hétfőn a szociális és a szolgáltató szférában dolgozókat köszöntötték. Idén második alkalommal került sor a váci szolgáltatások területén kimagasló teljesítmény nyújtó személyek elismerésére, amely díjat az önkormányzat tavaly alapított. Ünnepi beszédének elején Matkovich Ilona kiemelte: „…olyan időket élünk, amelyben ismét nehéz igazodási pontokat találni, feje tetejére állt a világ, s […]