kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A norvég zeneművészeti főiskolások idén ismét eljönnek magyarországi tanulmány útjukra, ennek keretében szolgálatot teljesítenek Vácon a Piarista templomban, április 21-én, vasárnap 11.30 órakor. A főiskolások a szentmisén énekelnek, majd közvetlen utána koncertet adnak. Az eseményre mindenkit szeretettel várnak! (Váci Egyházmegye) ♦

Okos parcellakővel jelöli meg az 1848-49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának kiemelt helyszíneit a 175. évforduló emlékére a Nemzeti Örökség Intézete. Az ünnepségsorozat első rendezvényét kedden tartották Hatvanban. Az okos parcellakövek olyan információs eszközök, amelyek QR-kód segítségével bemutatják a védett sírokat és a bennük nyugvók életrajzát. Móczár Gábor, az intézet főigazgatója kiemelte: örömmel álltak a kezdeményezésről szóló, […]

A március 27-én megtartott testületi ülésen első témája Soós Péter r. őrnagy összegzése volt a Váci Rendőrkapitányság tavalyi tevékenységéről. Ebben a megbízott kapitányságvezető megállapította: tavalyi feladataikat megfelelő színvonalon, jó eredménnyel hajtották végre. A testület – a tevékenységért kifejezett köszönetet tartalmazó kiegészítésével – elfogadta az összegzést. A szavazás egyhangú volt. A tavalyihoz hasonlóan idén is 1 […]

Ezzel a címmel kerül megrendezésre idén tavasszal Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban egy kivételes, egyben szívet melengető festménykiállítás. Egy mindössze 20 éve festő, önképző, nyugdíjas művésznő és a szintén autodidakta, 15 éve egy sikeres rajziskolát vezető leánya most első ízben állítják ki közösen a témájukban, stílusukban és technikájukban is merőben különböző festményeiket. A kiállítás […]

Szeretettel vár minden érdeklődőt a Váci Dunakanyar Színház áprilisi előadásaira. Programok Április 6. 19 óra: A fajok eredete – Nézőművészeti Kft. Tasnádi István keltetőjében született opusz evolúciós problémákat feszeget a csirke-lét szemszögéből. Leleményes jelenetek mutatják be az emberré válás stációit, a társas együttműködés, a nyelv- és mítoszteremtés, a táplálkozás alakulását. Van cirkuszi attrakció, állatszám és […]

Bonyhád adott otthont március 22-én és 23-án a Lotz János országos szövegértési és helyesírási versenynek. A versenyen a Váci Földváry Károly Általános Iskola 4. osztályos diákja, Képes Hunor Gábor a 2. helyet szerezte meg, 1 ponttal lemaradva az országos 1. helyezettől. A nyelvészprofesszorról elnevezett verseny 1. fordulójára több mint 400 tanuló nevezett – a 2. […]

A Váci Tavaszi Fesztivál programjai közé szervesen illeszkedik Mojzes Péter fotográfus, vlogger A táj portréja – Tükörkép című kiállítása, mely a Margaréta Kávéházban látható. A megnyitón nagy számban megjelent közönséget Bayer Mária, a kávéház tulajdonosa köszöntötte, majd maga a főszereplő, Mojzes Péter vette át a szót. Elmondta, hogy a jelenlegi már a harmadik önálló kiállítása. […]

A Váci Rendőrkapitányság értesítette Vác Város Önkormányzatát, hogy a Vác-Máriaudvari vasúti átjáró sorompója több napig üzemképtelen lesz, ezért a helyreállítás befejezéséig jelzőőr és mobil jelzőtáblák segítik a forgalmat. „A Váci Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a 2104. számú, Vác-Gödöllő összekötő út, valamint a 71. számú, Budapest-Vácrátót-Vác vasútvonal Vác-Máriaudvar vasúti megállóhelyénél lévő átjáró sorompója egy 2024. […]

Vác legfiatalabb és legnagyobb lélekszámú városrésze idén 125 éves lett! Erre a jeles évfordulóra egész éven átívelő, színes programokkal készül a város. Szeretettel várnak mindenkit a Deákvári főtéren rendezendő szabadtéri kiállítás megnyitójára. Részletes program Április 5. péntek 16 óra Szabadtéri kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren Hogyan kötődött Deákvárhoz a Tragor Ignác Múzeum első igazgatója? Kik […]

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megküldte a váci önkormányzatnak azokat a plakátokat, amelyek a váci lakosságot is érintő, áprilisban induló és június végéig tartó országos adatfelvétel részleteit tartalmazzák. Az adatfelvétel témái Háztartások információs és kommunikációs technológiai eszközhasználata Időmérleg felvétel (például mennyi időt fordít egy nap házimunkára, vagy alvásra? stb.) Lakossági utazási szokások A felvételbe kiválasztott […]

Március 22-én a művelődési központ Emeleti Galériájában nyílt meg az immár évente megrendezett „Tavaszi szél vizet áraszt…” című kiállítás, amelyen Vácon vagy annak vonzáskörzetében élő képző- és iparművészek alkotásai láthatóak. Koltai-Dietrich Gábor köszöntőjében visszatekintett arra az időre, amikor még biennálé formában működött a kiállítás, de a nagy sikerre való tekintettel egy idő után éves ismétlődésben […]

A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont II. világháború előtt és utáni történetét dolgozza fel az alábbi cikk szerzője, Manninger Mária Horváth Kálmánné, akinek édesapja a Váci Püspöki Uradalom számvevője volt. Migazzi Zarándokház a háború előtt Édesapám, Manninger Leó, a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémia oklevelének és különböző nagybirtokok igazgatása során szerzett szakmai gyakorlatának birtokában, […]