kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Váci szálai is vannak a botrányt kavaró Borkai-videónak?

A várost jól ismerők hamar rájöttek, hogy a Borkai-videónak váci szálai is vannak. Keserű Sándor, aki jelenleg Izraelben él politikai menekültként, korábban városunkban tevékenykedett, egyébként itt is született. A ma negyvennégy éves férfi az utóbbi napokban több alkalommal is azt állította magáról, hogy annak Az Ördög Ügyvédje nevű blognak a szerzője, amely a hatalmas botrányt […]

Nagy Tibor szerint néhányan csak ténferegtek a pályán

Pikáns összecsapásra került sor az NB III Keleti csoportjának 8. fordulójában, hiszen két olyan újoncegyüttes, a Balassagyarmat és a Hatvan találkozott egymással, amelyet korábbi váci szakember irányít – vagy a kispadról trénerként, vagy az irodában klubvezetőként. Mint korábban beszámoltunk róla, a Balassagyarmat SE-t a nyár óta a váci legenda, Nagy Tibor edzi, míg az ellenfél, […]

Váci MásKép: Aki feleségéről adta Máriaudvar nevét

Érdekes konferenciát rendeznek október 18-án pénteken Szobon a művelődési házban. A téma a Luczenbacher család és Szob kapcsolata. Ám néhány vácinak talán ismerősen cseng ez a név, hiszen a híres arisztokrata család városunk történetében is nyomokat hagyott. A ma éppen a pusztulás szélén lévő máriaudvari kastély az ő idejükben egy virágzó mintabirtok központja volt. Apropó: […]

Lezárult öt év: utolsó ülését tartotta a testület

Búcsúzkodással, köszönésekkel, és aránylag nyugodt hangulatban zárult le az elmúlt öt év önkormányzati ciklusa, a múlt héten tartott képviselőtestületi ülésen. Az utolsó tanácskozáson Bóth János (MSZP) nem volt jelen, Pető Tibor (Fidesz-KDNP) pedig csak néhány szavazáson vett részt. Napirend előtt szót kapott a nemrég megválasztott két diákpolgármester is, akik ismertették terveiket. Ezek között szerepelt többek […]

Elküldték a súlyos sérülést okozó exváci középpályást

Azonnali hatállyal szerződést bontott a Nyíregyháza Spartacus a váci nevelésű középpályással, Gulyás Mátéval, mivel a játékos súlyos sérülést okozott az ETO FC Győr elleni, 3–1-re elveszített NB II-es mérkőzésen. Az ETO FC Győr–Nyíregyháza Spartacus NB II-es bajnoki hajrájában elszabadultak az indulatok. A két kispad között kemény szóváltások zajlottak, a lefújás előtt aztán Gulyás Máté (képünkön) […]

Eltört a karja a korábbi váci csapatkapitánynak

Súlyos és sajnálatos sérülést szenvedett Hegedűs Csaba, a Vác FC korábbi, a Taksony jelenlegi csapatkapitánya a Nyíregyháza Spartacus elleni vasárnapi Magyar Kupa-mérkőzésen, amelyet végül 2–0-ra nyertek meg a szabolcsiak. A játékos nem hibáztat senkit, hiszen szerencsétlen véletlenek sorozata vezetett a sérüléshez. „A mérkőzés 48. percében ellenfelemmel, a Szpari támadójával, Hornyák Marcellel együtt felugrottam egy labdára […]

Fojtogató hangulatú kampányfilm a The Guardiannek

Érzelmes reklámfilmmel indítja új márkakampányát The Guardian nevű brit napilap. Az 1821-ben alapított újság új aktivitásának a középpontjában a remény áll, amire mindennél jobban szükség van egy olyan korban, amiben egyre kevesebben bíznak abban, hogy a dolgok megváltozhatnak. „A változás lehetséges. A remény hatalom” – üzeni a kampány, amihez A mindenség elmélete rendezője, James Marsh, […]

Relatív gyorshajtás a szombati halálos baleset oka?

Ismét halálos baleset történt a 2-es főúton, ezúttal – mint azt korábban megírtuk – egy személyautó és egy kisbusz ütközött össze frontálisan Vác közelében. Összesen hárman haltak meg, mindannyian a a Mitsubishiben utaztak – tudta meg lapunk. A szakértői vizsgálat még tart, de szemtanúkra hivatkozva többen is azt állítják, hogy valószínűleg relatív gyorshajtás okozhatta a […]

Barlang a Naszályban: 900 méter új szakasz felfedezése

Augusztus 27-én barlangkutatók megtalálták, illetve átbontották az összeköttetést a Naszályi-víznyelő idén feltárt – önmagában is jelentős – új szakasza és egy korábban jelentéktelennek hitt kis barlang, az úgynevezett Idegrendszer-barlang 2017. október 23-án feltárt új szakasza, a Forradalmi-ág között. Az így egyesült barlang összhossza 2850 méter – ez 900 méterrel több, mint a kutatás kezdetén a két […]

Klímaváltozás: nincs visszaút, ez vár rád hamarosan!

A nemlineáris változás központi fogalom a klímaváltozás megértésében. Az egymást erősítő emberi és természeti hatások által gyorsuló klímaváltozás eredményeképpen hamarabb bekövetkező és súlyosabb következményekre kell számítanunk az eddigi lineáris sémákon alapuló előre jelzésekhez képest. Tovább súlyosbítja helyzetünket, hogy természet pozitív visszacsatoló mechanizmusai miatt jövőnk már nem csak az emberi eredetű üvegházgázok (ÜHG) kibocsátásának mértékétől függ. […]

Zöld Híd – avagy a fenntarthatóság fontossága

Az elmúlt időszakban meglehetősen sokat lehet hallani a klímaváltozásról, a folyamatos felmelegedésről, és az ennek következtében fennálló veszélyekről. Tanulmányaim és érdeklődési körömnek köszönhetően sikerült egy kicsit jobban belelátni mindebbe, és rádöbbentem, hogy sem a hírek, sem az iskolákban lévő lehetőségek, órák nem elegendőek ahhoz, hogy az átlagember mélyebben megismerkedjen mindezzel, és rájöjjön a probléma valódi […]

Megszöktek a börtönből, Porschéval menekültek el

Különös szökés történt 2000 szeptemberének végén a váci börtönben. Két elítélt, B. Sándor és Zs. Csaba egy raktárhelyiségben átvágta a rácsot, egy hágcsón leereszkedtek az utcára és egy ott várakozó fehér Porschéval elmenekültek. A hajtóvadászat nem tartott sokáig, a páros egyik tagját pár nap múlva elkapták. Nem tanúsított ellenállást. A másik még pár hetet töltött […]

Király Endre története: iskolai névadó, remek mérnök

Már a legöregebb váciak is alig emlékeznek a volt öntőiskolára, a fiatalabbak pedig a helyén működő Király Endre iskolát emlegetik, talán nem is tudva, milyen nagyszerű emberről kapta nevét a mai alma mater. A kiváló mérnök kalandos élete alig ismert a közvélemény körében: sokan nem is hallottak róla, hogy Király Endre volt katonai síoktató és […]

Egy életműdíjas, aki a váci börtönben is püfölte a labdát

Klampár Tibor nem felejt. Három éve még a váci börtönben volt, ahová könnyű bejutni, és nehéz onnan kimenni. Neki sikerült. Nehéz csaták után, de végülis jókedvűen távozott a rácsok világából, ahol Pattantyús Gáborral, a többszörös bajnok asztaliteniszezővel járt. Tegyük hozzá: csak két órára. Annyi éppen elég volt, hogy néhány elítélttel játszon egy-két pörgős szettet. Azóta […]

A hírhedt, nagy biai tornádó, amely Vácott is pusztított

Az utóbbi időben egyre gyakrabban érkezik hír arról, hogy az ország különböző helyein tornádók keletkeztek. Ezek azonban koránt sem olyan pusztítóak, mint amilyenek például Amerika partjainál jelennek meg és ha esetleg a tenger felől elérik a szárazföldet, egy széles sávon szinte teljesen letarolják a vidéket. Vácott az eddigi legnagyobb tornádót 1924-ben jegyezték fel. Két típust […]

A királyos diákok „jelesre vizsgáznak” az életben

A Váci SZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a KNAUS TABBERT KFT. közötti együttműködés keretében az iskola faipari technikus és asztalos tanulói a cégnél töltötték a nyári szakmai gyakorlatukat.