Stabil a város költségvetése, minden számlát kifizettek

Egy kérdésre válaszolva Fördős Attila azt mondta: a minimálbér 2019-es emelkedése egy előzetes számítás szerint mintegy 100 milliós többletkiadással jár majd.
Váci vasúti balesetek: nagy köd és ki nem javított fékhiba

Az 1990-ben bekövetkezett 570-ről (2006-ban volt a legnagyobb mértékű zuhanás) évi száz alá csökkent a sérüléses balesetek száma a vasútvonalakon.
Lockerbie: harminc éve halt meg a váci Roller-család

A törvényszéki halottkém vizsgálata szerint a pilóták, egy páran a légikísérők közül és 147 utas túlélte a robbanást és a becsapódáskor is életben lehetett.
Egy különös felkérés: birkózójelenetek a vásznakon

A birkózás ábrázolása több ezer éves hagyomány a képzőművészetben, sok ilyen klasszikus műalkotás szerepel a legjelesebb gyűjteményekben, de a téma modern korunkban is számos alkotó fantáziáját megmozgatja. Nemrég egy váci festőművész kapott érdekes felkérést a szövetségtől. „A Magyar Birkózó Szövetség elnökségétől kapott, tizenkét nagy méretű táblakép elkészítésére szóló megtisztelő felkérésnek köszönhetően az ősszel kiemelt vendégként […]
Óriási biznisz: szénát és szalmát Németországba!

A helyzet nem normális. Az utolsó nagy árkiugrásnak 2016-ban lehettek szemtanúi az ottani gazdák, de a mostani árszint 26 százalékkal azt is felülmúlja.
Irodalmi Szalon: „A humorunkat sosem veszítjük el”

A fellépők azt is érzékelik, hogy nálunk nagyon aktívan követik a nézők a beszélgetést, és ez érthetően őszinteségre ösztönzi őket – mondta Matkovich Ilona.
Egy rossz helyen parkoló autóról forgatott a TV2

A helyszínen forgató stáb a helyzetről értesítette a polgármesteri hivatalt, ahonnan rövid időn belül megérkezett a közterület-felügyelet és intézkedett.
Hesz Mihály szerint Vácott nimbusza van az FTC-nek

„Vácon éltem, ahol olyan nimbusza van a FTC-nek, hogy az én szívemet is megragadta. Jó érzés, hogy a klubnak megint van kajak-kenu szakosztálya” – mondta Hesz Mihály.
Januárban 200 kilométert evez a folyón a Dunai Sárkány

Háromszor készül megkerülni a Szentendrei-szigetet Szabó Miklós, a váci Sárkányhajós és Természetjáró Egyesület elnöke. Mindezt külső segítség nélkül, 3 különböző hajóval.
Foci: menesztették Zoran Spisljakot és Purguly Árpádot

A hosszú szünet után ismét a városi stadionban megrendezett első, a Békéscsaba elleni hazai meccsen is hosszan skandálták Nagy Tibor nevét a törzsszurkolók.
Drágább lett az agglomeráció, Vác nem tartozik bele

Vác messzebb található Budapesttől, de az átlagos négyzetméterárak még nem érték el a 300 ezer forintot. Több mint háromszáz építési engedélyt adtak ki tavaly.
A kisvíz miatt majdnem áll a hajós árúszállítás a Dunán

Mátyás Tibor szerint a legnagyobb problémát azonban az okozza, hogy a hajóállományok elöregedtek, és a dunai flotta 45 százaléka is eltűnt.
A Türkménbasi erkölcsi útmutatóját is kilőtték az űrbe

A Junon elhelyeztek három alumíniumból készült Lego-figurát is: az itáliai csillagászt, valamint az ókori római Jupiter és Juno isteneket ábrázoló szobrocskákat.
Vácott nevelkedett, első meccsén két gólt rúgott

Földi a 70. percben csereként beállt és nem is kellett sok idő ahhoz, hogy betaláljon: két remek lövése is az ellenfél hálójában landolt.
Kigyulladt egy kisbusz a Nagy-Hideghegyre vezető úton

Kigyulladt és teljes egészében égett egy kisbusz pénteken délután Szokolyán, a nagy-hideghegyi úton. Személyi sérülés nem történt.
M2-es: nincs olyan hét, amikor ne történne baleset

Az elmúlt hetekben ezen a szakaszon két súlyos baleset is történt. Mindkét esetben volt halott, hiába érkezett meg gyorsan a segítség.
Kézilabda Eb: Lakatos Rita visszakerült a keretbe

A Dunaújváros irányítója, Szalai a horvátok és a spanyolok elleni meccsen kapott lehetőséget, gólt egyikük sem szerzett.