Rétvári Bence csütörtökön ismét krumplit oszt

Akik kaptak, szinte mindenki külön megköszönte a segítséget. Elsősorban a rászorulók juthattak az ingyen krumplihoz – hangzott el decemberben.
A kemencei vasút behatol az érintetlen Csarna-völgybe?

A Börzsöny már eléggé jól ellátott kisvasutakkal, ez annak a következménye, hogy itt a fakitermelés a múlt században kisvasutakon történt.
Két vácit elfogtak a rendőrök, egy mogyoródi elszaladt

Eljárás kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 30 éves és egy 38 éves váci, valamint egy 25 éves fóti férfi ellen.
Aluljárófestés: Alsóvároson is, a nagyállomáson is?

Meghirdették a Vác-alsói aluljáró festését is, ám ott egyelőre nem kezdődik el a munka – tudta meg a Váci Napló. És ennek különös oka van.
Képek a váci vízibuszokról a „magyar ezüst” kiállításán

Az alumínium azonban egyáltalán nem a múlt alapanyaga: jelen van a FLIRT motorvonatok kocsiszekrényeiben és számtalan mai járműben is.
Születésnapján a váci főpróbán járt Kútvölgyi Erzsébet

Kútvölgyi Erzsébet hozzátette: a színházban most munka van, majd szombaton, a premier után lesz a családi összejövetel és koccintás.
Rusvay negyven éves és most állították ki először

Ennek pontos okát nem tudni, a harasztiak honlapjának tudósítása szerint: „talán a spori sem tudja miért, de kiállította Rusvay-t. Nevetséges.”
Üzent a váciaknak: „Nem felejtek, visszakapjátok…”

Különleges mérkőzés volt Nagy Richárdnak, a Kaposvári Rákóczi középpályásának a Vác FC elleni találkozó a labdarúgó NB II vasárnapi 17. fordulójában.
Pornónézéssel zsaroló levelek váciak számítógépein

Ne használja ugyanazt a jelszót több helyen, mert ha egy helyről ellopják, máshol is meg fognak próbálkozni a felhasználásával.
Szárnyaszegett, Vácott gyártott hajó jár a Velencei-tavon

A Velencei-tavon közlekedő Nadap nevű személyhajóról kevesen tudják, hogy valamikor a Dunán “repült”. Szárnyashajónak építették Vácott.
December 31. előtti biztosítási fordulónál fizetni kell

Bizonyára sokan kaptak levelet biztosítójuktól a következő esztendő kötelező biztosításával kapcsolatban. Az Országgyűlés döntése alapján ugyanis 2019. január 1-jétől megszűnik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó baleseti adó, amelynek összege az eddigiek során külön, a biztosítási díj mellett került feltüntetésre. A baleseti adó helyét a biztosítási adó veszi át, amelyet a jövőben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja tartalmazni […]
Betegséget okozó baktériumok a salátakeverékekben

Egyelőre nem tudni, hogy a rezisztens kólival szennyezett saláta fogyasztása mekkora eséllyel növeli az antibiotikumokkal dacoló kórokozók számát.
Statisztika: a vonatok kilencven százaléka pontosan jár

A vonatok menetrendszerűsége 2012 óta javult, az akkori 77 százalékhoz képest a pontos járatok aránya azóta 90 százalék körül alakult.
Börtönből telefonálva vertek át harminckét embert

A két férfi 10 és 40 ezer forint közötti összeggel húzta le az áldozatait, akciójukkal összesen 655 ezer forintot gyűjtöttek három hónap alatt.
Bundagyanús volt a meccs, ezért nincs gólkirály

Vélelmezhető, hogy a gólkirályi verseny végeredményét irreális, sportszerűtlen, a sportpályára nem illő történések is befolyásolhatták.
Látni és látszani – váci szerviz és optikus is csatlakozott

Ősszel a járművezetők egyik fontos felelőssége, hogy a járművek felkészítéséről gondoskodjanak. – hívja fel a figyelmet a rendőrkapitányság.
A Tánccal az Egészségért sikere Olaszországban

Jó alkalom volt ez a kapcsolatok szorosabbá válására, és itt nem csak azokra gondolok, akik ott voltak, hanem azokra is, akik itthonról izgultak értünk!