Hatékonyabb rendőri fellépésre, gyakorlatilag folyamatos, huszonnégy órás traffipaxozásra lenne szükség a súlyos balesetek megelőzéséhez.

Kigyulladt egy hatvan négyzetméteres lakóház tetőszerkezete pénteken délután Nagymaros külterületén. A tűz keletkezésekor az épületben egy ember tartózkodott, aki időben, sérülések nélkül elhagyta az égő ingatlant. A helyi önkéntes és a váci, valamint a rétsági hivatásos tűzoltók három vízsugár segítségével oltották el a lángokat, akadályozták meg a tűz továbbterjedését. (fotó: PMKI Vác HTP) ♦

Gabi, a hód fejest ugorhatott a szabadságba. A legyengült, beteg emlősre október közepén bukkantak a Duna Váci szakasza mellett, Sződligeten. A Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásába került, így szakavatott kezek között gyógyulhatott. Gabit infúziózták, ellátták vitaminokkal és antibiotikummal. Állapota gyorsan javult, így visszatérhetett a természetbe. – Már ekkor gyanús volt, hogy nincs minden rendben vele, […]

"Éppen a börzsönyi kisvasutak felújítása bizonyította legutóbb, hogy a kisvasút építés nem jár természeti károkozással" - írják.

A Börzsöny már eléggé jól ellátott kisvasutakkal, ez annak a következménye, hogy itt a fakitermelés a múlt században kisvasutakon történt.

Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy gépkocsi hétfő reggel a Váchartyán és Kisnémedi közötti úton. A katasztrófavédelem  közleménye szerint a balesetben több ember megsérült, ezért őket a mentők ellátják. A balesethez Vácról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. A helyszínelés ideje alatt […]

Felrobbant a vegyestüzelésű kazán egy körülbelül százhúsz négyzetméter alapterületű családi ház melléképületében hétfő reggel Csörög Vörösmarty utcájában.  A robbanás következtében tűz nem keletkezett – olvasható a katasztrófavédelem közleményében. Az esethez Vácról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információk szerint az eset során egy ember megsérült, ezért őt a mentők ellátják. […]

Az alumínium azonban egyáltalán nem a múlt alapanyaga: jelen van a FLIRT motorvonatok kocsiszekrényeiben és számtalan mai járműben is.

Ha valaki másnak az ügyében szeretne intézkedni, a képviseleti jogosultságot meghatalmazással vagy egyéb okirattal kell igazolnia.

A Suttogók egy kerekesszékes kisgyermek története, aki látja a huszárok felvonulását, és arról álmodik, hogy egyszer együtt lovagol majd velük.

A kamerákat - ha a végleges döntés megszületik - a XIII. kerületi Váci út 169. szám előtt helyeznék el. A kiépítés százmilliókba kerül.

A menetrend tervezésekor figyelembe vették az utazási szokások változásait, az utasforgalmi igényeket, így az új menetrend ezekhez is igazodik.