A Váci Humán Szolgáltató Központ tájékoztatja a lakosságot, hogy az I. számú házi gyermekorvosi körzet (Vác, Zrínnyi u. 9.) rendelési ideje és elérhetősége módosult.
A Váci Egyházmegye Püspöki Hivatalához szexuális visszaélés gyanújáról bejelentés érkezett az egyházmegye egyik papjával kapcsolatban. A hatályos egyházjogi törvényeket követve Marton Zsolt váci püspök azonnal előzetes vizsgálatot rendelt el az eset pontos és alapos feltárása céljából. A vizsgálat biztosítása érdekében az érintett lelkipásztort átmeneti óvintézkedésként azonnali hatállyal eltiltotta minden nyilvános papi tevékenységtől.
Gyermeknapnap alkalmából ismét megrendezésre kerül a váci Ligeti-tónál a gyermekek részére rendezett horgászverseny. Akinek van pecabotja és kedve, azt várják a szervezők a szurkoló családtagokkal együtt a megmérettetésre.
A Magyar Falu Program MÁV projektje, amelynek köszönhetően nemcsak a nagy pályaudvarok felújításának előkészítése zajlik, de vidéki vasútállomások is megújulnak országszerte. A legújabb helyszín a Nógrád vármegye Rétság járásában található Berkenye, ahol a vasútállomás felvételi épülete és környezete is teljesen újjászületett. A projekt keretében így már 13 kistelepülésen sikerült korszerűbbé és kényelmesebbé tenni a várakozási feltételeket és vonzóbbá a vonatozást – hangzott el a közlekedési társaság közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján.
Az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészete idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg a „Dalol a Naszály” kórustalálkozót, amelyre sok szeretettel várják a kórusvezetőket, pedagógusokat és természetesen a gyerekeket is. Az eseményre május 23-án, pénteken kerül sor 8.30 és 14 óra között, a festői Katalinpusztai Kirándulóközpontban és Erdei Iskolában. Találkozó a kirándulóközpont fogadóépülete előtt. A részvételi díj […]
Téves információ jelent meg április 16-án egy közösségi oldalon a Váci Világi Vigalommal kapcsolatban. A bejegyzés – amely szerint az idei fesztiválnak nem készül programfüzete – valótlannak bizonyult, ezt Loksa Levente, a rendezvény megbízott szervezője is megerősítette a Vác Online megkeresésére.
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Váci Zöld Fesztivált április 27-én 10-18 óra között a Március 15. téren és környékén. A fesztivál célja a helyi és a környezetbarát termékek, szolgáltatások népszerűsítése. Idén is sokrétű programmal készülnek, amelyre gyerekes családokat, fiatalokat, időseket egyaránt várnak.
Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testületének 2/2021. (I.20.) számú rendelete szól a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról. A város érdekében kifejtett kiemelkedő munka elismerésére Vác Város Díszpolgára; Pro Urbe – egyéni és Pro Urbe – közösségi kitüntetés adható. Vác Város Díszpolgára 2/2021.(I.20.) számú rendelet 5. §-ának értelmében „5. § (1) Vác városa érdekében, hosszú időszak alatt kimagasló […]
Május 15-én, szerdán 8 órai kezdettel tartja soron következő ülését Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a városháza nagytermében. A meghívóban összesen 36 napirendi pont szerepel. A rendezvény nyilvános részén bárki hallgatóként részt vehet. A tervezett program az alábbiakban olvasható. NAPIREND ELŐTT Tájékoztató a.) a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről, a képviselők, […]
A választási eljárásról szóló törvény alapján a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetője megállapította a 2024. június 9-én megtartandó váci önkormányzati választás jelöltállításához szüksége ajánlásszámokat. Dr. Zsidel Szilvia közleménye szerint a központi névjegyzék adatai alapján április 3-án Vácon a választópolgárok száma 27117 fő volt. Az érvényes jogszabályok szerint „egyéni listás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt az, akit […]
A Váci Kosárlabda Barátai Egyesület csapatai mozgalmas januárt tudhatnak maguk mögött, hiszen szinte minden korosztály pályára lépett. Az eredmények vegyes képet mutatnak, de a fejlődés és a kitartás minden csapatnál jól látható – olvashatjuk az egyesület Facebook oldalán.
Február 22-én, 14 órától a Pest megyei I. osztályú bajnokság 16. fordulójában – az első tavaszi játéknapon – Dunakeszin, a Magyarság sporttelep műfüves pályáján játszik majd a Bugyi együttesével a Vác VLSE - erről tájékoztat honlapján az egyesület.
Meglepetésgyőzelemmel indult a 2025-ös év a váci férfi kézisek számára! A bajnoki szünet után rögtön egy hatalmas feladat várt a csapatra: a veretlen listavezető Salgótarján érkezett a Városi Sportcsarnokba. A vendégek célja egyértelműen az NB I/B-be való feljutás, ezt bizonyította hibátlan őszi teljesítményük is. A váciak viszont nem feltartott kézzel álltak ki, és egy elképesztő, végletekig kiélezett mérkőzésen sikerült legyőzniük a bajnokság egyik legnagyobb esélyesét!
Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Varga András és Simon Kitti gyermeke, […]
Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Burulitisz Árisz Bálint és Gyönyörű Bettina […]
Az anyakönyvi hírekben megjelenő információkat az érintettek jóváhagyásával az önkormányzat anyakönyvi hivatalában gyűjtik össze. A lista a legfrissebb adatokat tartalmazza. Ha észrevétele, kérése van, felkeresheti az anyakönyvi hivatalt, illetve levelet írhat nekünk a szerkesztőségbe, vagy telefonon a 06-20/911-9077-es számon minden munkanapon 9 és 12 óra között hívhatja munkatársunkat. Vácon születtek: Nagy Márton Ferenc és Jónás Eszter […]
Régebben azt mondták, hogy Vác, az egy diákváros. Amikor erről szó van, akkor jön a jogi formula, hogy az oktatási intézetek kikerültek a város fenntartásából, nekem, meg nem mindegy az ősz hajammal, hogy a diákság tud-e kezdeni valamit azzal a ténnyel, hogy Vácott tanul és ezáltal akarva akaratlanul Vácott él. Pedig, ha a váci ifjúságot […]
Ezt még utoljára végig csinálom, ha már itt vannak, gondoltam magamban, miközben a hallgatókat vártam a váci vasútállomáson. Végül is a program már több, mint 20 éve tart és ők az idén is szeretnének Vácott szorgoskodni. Ők még mindig a Szent István Egyetem tájépítész hallgatói, akik azért jönnek Vácra, hogy az itteni természetvédelmi területeinket tanulmányozzák […]
Koratéli bolhapiac. Ez más, mint a többi. Érdekes, hogy mi mindent képes összehordani az emberiség bolhapiac megnevezés alatt. Többek közt öreg órák, kopott kártyapaklik, rozsdás húsdarálók, öreg, filléres könyvek. Sportszerű és kevésbé sportszerű alkudozások. Összecsattanó férfitenyerek, összemosolygások, vagy éppen sértődések. Az mindenesetre hamar kiderül, hogy egy bolhapiacon másféle dimenzióban mozognak az emberek, más sebességgel múlik […]
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) október 7-13. között tartott fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott. Az egyenruhások Pest Vármegyében ellenőrizték az autósokat, kiemelt figyelmet fordítva azokra a sofőrökre, akik vezetés közben elektronikus eszközöket használtak. Vármegyénkben egy hét alatt 4745 autóst ellenőriztek a rendőrök, közülük 134-en tartottak vezetés közben telefont a kezükben. Volt […]
A váci rendőrök három fiatalkorút hallgattak ki gyanúsítottként. Egyiküket letartóztatták. Egy helyi férfi hívta a rendőröket október 10-én hajnalban, mert három fiatal egy családi ház előtt kiabált. Verekedni kezdtek, majd egyikük leszakította az ereszcsatornát, és betörte az ingatlan két ablakát, harmadik társuk pedig leszakította a redőnyt. A rendőrök mindannyiukat előállították, majd garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták […]
Vácon rabolt a 23 éves férfi, a járőrök elfogták. Őrizetben várja további sorsát. Egy órán belül azonosították. Fekete ruhában, arcát eltakarva ment be egy férfi október 9-én az esti órákban egy váci boltba. Kezében egy nyitott sniccer volt, amellyel az eladóhoz lépett és pénzt követelt. Amikor a nő nem adta át az összeget, a férfi […]
A verőcei Zsengélő Café-ban Madár Eszter grafikus, festő, tipográfus festményei láthatóak. Önmagáról így vall az alkotó: A magam útját jártam mindig. Nem követtem, nem utánoztam senkit. Talán eltévedt az ecsetem olykor, de úgy gondolom, minden színre, vonalra szükségem volt ahhoz, hogy „hazaérjek”. Ma, amikor az ecsetet simítom a vászonra, otthon vagyok. Kérdeztem őt a kezdetekről. […]
A Málenkij Robot Emléktúra Egyesület sok szeretettel hív minden érdeklődőt az elhurcolás 80. évfordulóján rendezett 10. jubileumi emléktúrára 2025. január 3-4-5-én. A túra 3 nap alatt teszi meg a Dunakanyar és Kál-Kápolna vasútállomás közötti 130-140 kilométeres távot. Várják a teljes távot teljesítőket és azokat is, akik csak 1-1 napra, vagy csak rövidebb szakaszra csatlakoznának be. […]
Sződligeten kimagasló az érdeklődés a civil összefogásban az adventi időszakra létrehozott Mézeskalácsfalu iránt, eddig meghaladta a látogatók száma kétezret. A kiállítás több mint száz önkéntes munkája, voltak, akik hónapokon át dolgoztak a helyszínül szolgáló romos ház rendbehozásán. Folyamatosan érkeznek csoportok, ovisok, iskolások, nemcsak Sződligetről. December 15-én, a kétezredik látogató napján ráadásul Ónodi-Szabó Mihály tekerőlantos előadását […]
A Koraszülöttekért Országos Egyesületnek (KORE) köszönhetően Magyarországon is november 17-én tartják a koraszülöttek világnapját. A szervezet célja idén is, hogy minél szélesebb körben felhívhassák a figyelmet arra, hogy hazánkban minden tizedik, azaz 8000 gyermek korábban érkezik a vártnál. A világnapon ezért lila színben fog pompázni többek között a Puskás Aréna, a soproni Tűztorony, a miskolci […]
Ősz. A temető kapuja előtt a temetkezési vállalkozó emberei dohányoznak. A ködről beszélgetnek, és a jó disznósajt összetevőiről. Egyikük össze is foglalja: a jó disznósajt olyan sűrű és szaftos, mint a vastag téli ködök. Ekkor veszi észre egyikük a lassan araszoló kocsisort. Harangoznak, pedig nem egyházi temetés lesz. A temetésen résztvevők, mint egy lassított felvételen, […]
Rendszeres dilemma, hogy karácsonyra, mikulásra milyen ajándéknak örülnének a családtagok és mikor van idő megvásárolni azt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árverése könnyíthet ezeken a nehézségeken, ugyanis több mint hatszáz játék közül lehet válogatni, online. A 17 millió forint összértékű mesefigura, szobor, társasjáték, kisautó és puzzle közt találni néhányezer és többszázezer forint értékűt is, […]