kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
Bócz Péter kiállítása a Margaréta Kávéházban
Bócz Péter - Világosból a sötétbe című kiállítása látható április 2-től a Margaréta Kávéházban. A kiállítást Smidt Tamás építész nyitotta meg. Az eseményt a Margaréta Kávéház mellett a Váci Szlovák Kisebbségi Önkormányzat is támogatta.

A gyerekeknek és a felnőtteknek is remek szórakozást kínál a hétvégére Zebegény. Július 6-án strand megnyitóval és koncerttel várják az érdeklődőket, július 7-én pedig a szövés a szabadban programot ajánlják. Július 6. 11-20 óráig a strand megnyitása alkalmával kicsiknek és nagyoknak kínálnak szórakozást. 16.30 órakor a Havas Boldogasszony templomban Ábrahám Márta hegedűművész Bach-koncertjére látogathatnak a […]

A Magosfa Alapítvány június 26. és 30. között négy napos folyótisztítási akciót tartott a Garamon és a Dunán, magyar és szlovákiai önkéntesek segítségével. Mint írják: „Bár a Garamban és árterében sokkal kevesebb a hulladék az Ipolyhoz képest, de a Duna 10 kilométeres szakaszával együtt így is kb. 90 zsák szemetet, valamint gumiabroncsokat, autóalkatrészeket és hűtőszekrényt […]

Magyar múmiákat vizsgáltak genetikai szakemberek, a leletek a váci domonkos templom kriptájából származtak. Kiderült, hogy az egyik leggyakoribb emésztőszervi betegségre már évszázadok óta hajlamosak vagyunk mi, magyarok. Magyar múmiák szövetmintáiból kiderült, hogy már a 17. és 18. század elején is haltak meg emberek vastagbélrákban, jóval azelőtt, hogy az elhízás, a fizikai inaktivitás és a feldolgozott […]

város

Új autó segíti a városi rendezvények technikai hátterének lebonyolítását. A váci művelődési központ előző járműve már olyan rossz állapotban volt, hogy nem érte volna meg szervizeltetni, így az önkormányzat egy használt, de jó műszaki állapotú Peugeot Boxert vásárolt az intézmény számára. A vigalom szervezési feladatainak során már az új kisbuszt használták – mondta el az […]

Iskolatáskákat és pénzadományt gyűjt a Váci Egyházmegyei Karitász rászoruló gyerekek tanulásának segítéséhez. Még javában tart a nyár, de hamarosan itt a szeptemberi iskolakezdés is. Nagyon sok olyan családot szeretne a Karitász támogatni, akik gyermekeinek iskolába indítása segítség nélkül lehetetlen. Bármilyen összegű pénzadománnyal segíthetnek, a lényeg, hogy szánjanak valamennyi összeget egy iskolás gyermek számára. Hátrányos helyzetű […]

Az önkormányzat idén is nyári napközis tábort biztosít azoknak a váci alsótagozatos iskolásoknak, akiknek felügyeletét a szüleik nem tudják megoldani. A Simon Antal Általános Iskolában öt héten keresztül vigyáznak a gyermekekre. Többről van szó, mint üldögélésről, ugyanis színes programokról is gondoskodnak a szervezők. A lehetőséget a Váci Humán Szolgáltató Központ, valamint az önkormányzat Gazdasági Hivatala […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

Kálmán Krisztina, a Váci Reménység atlétája a hatodik helyen végzett az F32-es sérültségi kategória súlylökő döntőjében a paralimpia szombati versenynapján, s ezzel a magyarok befejezték szereplésüket Rio de Janeiróban. Az autóbalesete után kerekesszékbe kényszerült 29 éves váci sportoló 2,14 métert ért el az Olimpiai Stadionban rendezett fináléban, s ezzel egy riválisát sikerült megelőznie. A paralimpián […]

Pest Megye Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a Budai Farkasok Kézilabda Klub és Utánpótlás Nevelő Központ Nonprofit Kft.-vel. A társaság szakmai vezetője a váci első osztályú férfi kézilabda csapat trénere, Zsiga Gyula. A Budai Farkasok Kézilabda Klub és Utánpótlás Nevelő Központ 2010 júniusában kezdte el tevékenységét a Zsámbéki-medencében. A klub indulásakor célul tűzte ki, hogy 5 éven belül […]

Ilyen még nem volt, de most lesz! A Váci Reménység Egyesület nagyszabású ünnepséget rendez a riói paralimpiáról hazatérő két kiváló sportolója, Kálmán Krisztina és Keresztesi Erika fogadására szeptember 21-én szerdán 17 órakor a művelődési központban. A szervezők abban bíznak, hogy a váciak megtisztelik jelenlétükkel a városunk hírnevét messzire röpítő atlétáinkat, ezért a színháztermet bérelték ki az […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

A váci Duna-Mix Kft évek óta az egyik legsikeresebb cége a büntetés-végrehajtásnak. Ott gyártották egyebek között a határvédelmi kerítések egyes tartóoszlopait, illetve a szegedi Csillag börtön egyik részlegének zárkaajtóit.

A most aláírt államközi szerződés szerint az eredetileg 12 tonna teherbírású híd kapacitását a környéken élő emberek véleményét figyelembe véve mérsékelték, akik tartottak a megnövekedő tehergépjármű-forgalomtól.

Letért az úttestről és felborult egy személyautó a 2-es főút Vác és Sződliget közötti szakaszán. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom. Várhatóan csak a koraesti órákra áll helyre a megszokott rend.

panoráma

A munkanapcserékkel egybefüggően több szabadnapot tölthetünk pihenéssel, és általános tapasztalat, hogy a ledolgozós szombatok a legtöbb helyen sokkal lazábbak.

A műanyag poharak, edények termékdíját is megemelik: a jelenlegi kilónkénti 57 forinttal szemben 1900 forintot kell fizetnie a forgalmazónak januártól.

A Facebook értesítette a hatóságokat, de egyelőre saját vizsgálatuk elején tartanak – nem tudják, honnan érkezhetett a támadás és milyen kiterjedésű volt.