Péntek esti gyorshír: a kézis lányok győztek, a focista fiúk itthon kikaptak
Az NB II pénteki mérkézősei közül minket természetesen a váci érdekelt, sajnos azonbanVácon nyert a Honvéd 3-2-re: Dunakanyar-Vác – Honvéd-MFA 2-3. Gólszerzők: Kostic 4., Rajic 14., 58., illetve Palásthy 18., Rusvay 78. perc. Két találkozót rendeztek 16 órai kezdéssel pénteken a másodosztályban, keleten a Honvéd-MFA látogatott Vácra, és 3-2 arányban verte a második helyen álló hazaiakat. Nyugaton […]
A csütörtöki testületi ülés előtt demonstrálnak a városháza előtt a mélygarázs átadásáért
Az elmúlt napokban sok felé lehetett találkozni azzal a szórólappal, amelynek szövege szerint a szervezők, akik magukat a mélygarász károsultjaiként hirdetik, a most csütörtöki testületi ülés előtt nyolc órakor a városháza bejáratánál petíciót akarnak átadni a városvezetésnek. Tiltakozó akció korábban is volt, bár nem nagy sikerrel: a mélygarázsról folyamatosan zajlanak a tárgyalások, ám egyelőre nem […]
Kunhalmi Ágnes és Kórozs Lajos fóruma Vácott:
a kormány politikája csődbe viszi az országot
Csütörtökön Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, kormánypárti politikus, pénteken Kórozs Lajos és Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki szocialisták országgyűlési képviselői jártak Vácon, és fórumaikon az egyik központi téma az oktatás volt. A két fél természetesen ellentétesen értékelte a kialakult helyzetet. (Hoffmann Rózsa fórumáról a Váci Napló szeptember 18-i keddi számában olvashat részletesebben és itt találja a […]
Bíróság előtt Zagyva György Gyula a verőcei ügy miatt: vajon be volt-e zárva az ajtó, vagy nyitva volt?
Két rendbeli, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, társtettesként elkövetett zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly szeptemberben Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét. A főügyészség közleménye szerint a képviselőt gyanúsítottként hallgatták ki a „vétségnek minősülő cselekmény” miatt, amelyet két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetnek. Az ügy tárgyalása ezen a […]
KÉZILABDA: férfi csapatunk történelmi sikere az első hazai első osztályú meccsen!
Vácott először rendeztek élvonalbeli kézimeccset, és a helyi csapat meg is adta a módját az ünneplésnek, hiszen a vendég, jóval esélyesebb Csurgó ellen tudtak diadalmaskodni: IPG Hungary-Vác-Taxi2000 – Csurgó 26-25 (14-14). A sportcsarnokban teltházas lelátó előtt folyt a meccs, s a győzelemben a közönség szurkolásának is nagy része volt. Váci KSE: VITÁRIS (k) – Munkácsi 2 […]
PROGRAMAJÁNLÓ: almáspitesütő-verseny, templomok éjszakája, címertervezés, padlás és pince, kiállítások
TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA NAGYBÖRZSÖNYBEN – szeptember 15. szombat 9.30-tól A Szent István és a Bányász templom szakavatott idegenvezetőivel várja látogatóit! A Római Katolikus Plébánián a templomok nyitvatartási ideje alatt, kérésre a Duna TV, a Madách Televízió, valamint a MTV/1 és MTV/2 dokumentum filmjeinek vetítése folyik a két Árpád – kori templom XX. századi helyreállításának körülményeiről. „A Kulturális Örökség Napjainak […]