kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

Az alábbi színes programokkal várja a Dunakanyar Színház februárban látogatóit. Február 3. 19 óra: Neil Simon: Mezítláb a parkban Neil Simon, a komédia mestere ezzel a darabjával robbant be a köztudatba, és vált hamarosan a vígjátékok királyává. Szereplők: László Lili, Rohonyi Barnabás, Kerekes Éva, Epres Attila, Ficzere Béla Február 17. 19 óra: A kellékes Eberhard […]

Kedden meglátogatta a Memento Mori kiállítást a frissen beiktatott ománi nagykövet.  Őexcellenciája Malallah Mahmood Shaban Al Balushi mindössze nyolc napja van hivatalában, a váci múzeumot pedig helyettesével és hat tagú kíséretével kereste fel. Az Ománi Szultánság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét egy magyar-ománi származású, dunakanyari kötődésű üzletember hívta meg egy váci látogatásra. Az arab-félszigeti országból érkezett […]

A Vácon már eddig is meglévő tucatnyi támogatási formát a januárban megtartott képviselő-testületi ülésen – 13 igen szavazattal, Csereklye Károly (VVVE) tartózkodása mellett – újabb két lehetőséggel bővítették ki. A szülőanya kérelmére gyermekenként egyszeri 20 ezer forintos születési támogatásban részesül, amennyiben a szüléskor állandó bejelentett váci lakcímmel rendelkezik és a megszületett gyermeket saját háztartásában neveli. […]

A vonatállomáson embertömeg várakozik. A tapasztalatlanabb utasok idegesen nézik óráikat, telefonjaikat, bosszúsan gondolnak arra, ilyenkor mennyivel gyorsabban telik az idő. Nézhetnék az állomás digitális óráját is, de már abban sem bíznak. Színes embermassza, gondolja a filozófus, majd az égre emeli tekintetét. Odafent galambok repülnek, néhány kondenzcsík mutat egy nagy ikszet, a két galamb éppen az […]

A Dunakanyar Szíve Egyesület és Vác Város Önkormányzata február 10-én, vasárnap harmadik alkalommal rendezi meg a Főtéri Farsangi Forgatag rendezvényét. A Március 15. téren 13 órától a Luis Eduardo Castagno Trió fellépésével kezdődik a hangolódás a farsangi mulatságra. 14 órától indul a jelmezes felvonulás a Váci Mazsorettek közreműködésével. Ezt követően téltemetés és táncház a Váczi […]

Vácon élek. Hobbiméhész vagyok 27 éve. Szeretném elárulni önöknek, hogy mi az, amivel a legtöbbet segíthetnek a méheknek. Miért? Az utóbbi években sok hír és cikk jelent meg a méhek és más beporzók pusztulásáról, sok szó esik a beporzók és konkrétan a méhek jelentőségéről az élelmiszer termelésben. A méhek és a természetes beporzók mindannyiunknak fontosak. […]

Március elsejétől egyetlen, közös bérlettel utazhatnak a MÁV-HÉV és a VOLÁN, valamint a BKK összes járatán a Pest megyében és a Budapesten élők. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége Agglomerációs Tagozata üdvözli a döntést – olvashatjuk a MÖSZ január 29-én kiadott, szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében. Jó minden utasnak, jó az agglomerációnak, jó Budapestnek és jó az országnak […]

Vác Város Önkormányzata és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszéke közös kiállításon mutatja be városunk Duna-partjának fejlesztési elképzeléséről kidolgozott terveket, melyeket az egyetemről tavaly itt tartózkodó hallgatók állítottak össze. A Vác – Városfejlesztés a Duna partján témájú kiállítást a művelődési központban február 6-án, kedden 17 órakor nyitja meg Matkovich Ilona polgármester. Az esemény […]

Nagymaros színes és tartalmas programokkal szeretettel várja az érdeklődőket a februári és márciusi rendezvényeire. Programok a Főtéri piacon és a művelődési házban Február 10. délelőtt 11 órától: Gyere a piacra jelmezben! – Farsang a nagymarosi helyi termelői piacon. Jelmezesek felvonulása, a legjobbakat díjazzák a piaci termelők Március 3. 19 óra: Tudod, hogy nincs bocsánat- Hobo […]

Soros felkészülési mérkőzésén felnőtt csapatunk Nagy Zoltán (címfotón) duplájával 2–1-re győzött az SBTC vendégeként. Salgótarjáni BTC–Vác VLSE 1–2 (0–0) Vác: Bajkán Balázs (Balogh Dániel) – Hugyecz Máté (Pap Botond), Balogh Balázs, Marosi László (Busák Levente), Tóth Nándor – Sós Roland (Geschitz Áron), Nagy Zoltán, Dömök Enrikó (Torda Patrik) –Rusvay Balázs, Vén Botond (Kovács Zsombor), Szabó […]

A Katona Lajos Városi Könyvtár 2024-ben is csatlakozott a XVI. Nemzetközi felolvasómaratonhoz. Céljuk továbbra is ráirányítani a figyelmet magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségére. Idén a 88 éve született Lázár Ervin meséiből olvasnak fel a gyermekkönyvtárban. A március 6-án, szerdán 9-15 óráig tartó mesemaratonhoz bármikor csatlakozhatnak az érdeklődők, akik olvasni, vagy csak hallgatni szeretnének a meséket, […]

A Pest Vármegyei Védelmi Bizottság elnöke, dr. Tarnai Richárd főispán és Némethné Pintér Csilla, Szokolya polgármestere az elmúlt héten hivatalos látogatást tettek a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat bázisán. A védelmi bizottság elnökeként dr. Tarnai Richárd megismerte a hegyimentők által használt eszközöket és módszereket, valamint megtekintett egy mentési gyakorlatot is – olvasható a szolgálat Facebook oldalán. „A […]