kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A közelgő Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából legtöbben felkeressük elhunyt szeretteink sírjait, azokra elhelyezzük a kegyelet virágait és meggyújtjuk az emlékezés lángját. Ebben az időszakban már október utolsó hétvégéjén megtelnek a temetők látogatókkal. A Váci Rendőrkapitányság idén is – mint minden évben – a polgárőrségekkel együttműködésben fokozott jelenlétet biztosít a temetők […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Vasárnapig látható a Madách Imre Művelődési Központ aulájában, földszinti folyosóján és emeleti galériájában a váci evangélikus gyülekezet, a helyi bélyeggyűjtő kör és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége közös szervezésében létrejött tárlat, melynek fókuszában elsősorban a reformáció kezdetének 500 éves évfordulója áll. A tárlat kedden tartott megnyitóján Mikulai Dániel főszervező köszönetet mondott […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ ’56 az utcán címmel Székelyudvarhelyen mutatják be az 1956-os forradalom váci eseményeit dokumentáló fotókiállítást. Másfél évvel ezelőtt Vác város levéltára gyűjtötte össze a korabeli fotókat, az ezekből készült tárlatot lehet most megtekinteni az erdélyi testvértelepülés, Székelyudvarhely lakói is. Dr. Horváth Ferenc, a Váci Levéltár igazgatója elmondta: a képekre 2006-ban bukkantak rá, és […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy húsz négyzetméteres fából készült hétvégi ház péntek délután Vác külterületén. A tűzoltók gyorsan kiértek a helyszínre és megkezdték az oltást. A házban egy idős ember tartózkodott, súlyos égési sérüléseket szenvedett, életét már megmenteni nem lehetett, a helyszínen elhunyt. A váci hivatásos tűzoltók két vízsugár segítségével oltották […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Méltó megemlékezésre készül a város, köszöntve a reformáció 500. évfordulóját. Az elkövetkező napokban két fontos eseményre is várják az érdeklődő váciakat. A MABÉOSZ, annak tematikus szakosztálya és a Váci 471. számú Bélyeggyűjtőkör október 24-én kedden rendezi Regionális Tematikus Bélyegkiállítását és Filatéliai Szalonját.

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Minden évben teljesen új műsorral érkezik Vácra a világhírű Eötvös Cirkusz. Ettől a hagyománytól ebben az évben sem térnek el. Előadásaik iránt nagy az érdeklődés, ezt jelzi, hogy a Váci Napló által kisorsolt jegyekre pillanatok alatt akadt jelentkező. „Bebizonyítjuk, hogy lehet és szükségszerű ötvözni a hagyományos régi cirkuszt a jövő ‘új cirkusz’ […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Egy új pulzoximétert vehetett át szerdán délelőtt a Pest Megyei Kézilabda  Szövetségtől a Jávorszky Kórház csecsemő- és gyermekosztálya. A műszerrel a légzési nehézségekkel küszködő kicsik állapotát tudják felmérni, hiszen a berendezés pillanatok alatt pontos információkat ad a pulzusról és a vér oxigéntartalmáról. A szövetség és a kórház kapcsolata nem újkeletű. Tavaly a […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Az ünnepi megemlékezés alkalmából október 23-án hétfőn Vác város területén ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani. A Váci Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint az alábbi forgalmirend-változás lép életbe Vác területén: – október 23-án 9 óra 45 perc és 12 óra között – körülbelül 15 perc időtartamra – lezárásra kerül a Köztársaság út, Dózsa György út és […]

VÁCI NAPLÓ/hirdetés ♥ Elérkezett az ősz a maga hűvösebb, esősebb idejével, amikor mindenki előveszi a melegebb ruháit, cipőit és kiegészítőit. Azonban a divat minden évben változik, főleg a kiegészítők stílusa, így sokan nem tudják mik azok a darabok, amikbe érdemes belefektetni. Ennek ellenére vannak olyan alap darabok, amik stílusuknak köszönhetően sosem mennek ki a divatból. […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Hidvégi-Üstös Pál váci ultramaratonista egyedülálló sportteljesítményre vállalkozott azzal, hogy a végigfutja a Duna teljes partvonalát a Duna Régió Stratégia magyar elnökségének támogatásával. A futó szeptember 21-én csütörtökön reggel Vác testvérvárosából, Donaueschingenből indult el. Október 17-én kedden pedig már Vácott fogadták a városháza előtt, ahol Kovács Ágnes önkormányzati képviselő köszöntötte őt, majd a […]

VÁCI NAPLÓ/kultúra (Fehérvári Fruzsina) ♥ Emlékeznek még az Anconai szerelmesek című közkedvelt musical végére? Az anconai főtéren hagytuk Don Tomaot, könnyűvérű szobalányát, dadogó leánykáját, a saját ristorante után vágyódó kávézótulajdonost és a mindent felbolygató magyar lányt. A darab végére mindenki szerelembe esett és párra lelt. Október 21-én kiderül, mi történt az egykori szerelmesekkel azóta. Ám […]

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A testület legutóbbi ülésén arról döntött, hogy részt vesz a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázaton. Most is negyvenöt szociálisan rászoruló hallgató részesülhet támogatásban a beérkező pályázatok alapján, a személyenkénti havi városi támogatás mértéke változatlanul 5000 forint. A pályázat beadási határideje november 7.