Merész váci terv: múzeumnegyed csúcskiállítótérrel

Az egységes barokk belváros és impozáns főtere eddig is megvolt, de kell végre egy csúcsattrakció – emelte ki a szakember.
Szigorú jegyellenőrzés lesz Dunakeszin, Vácra is jönnek

Novemberben a Budapest–Szob vasútvonal Dunakeszi és Dunakeszi-Gyártelep állomásán végez fokozott jegyellenőrzési akciót a MÁV-START. A csúcsidőszakokra időzített, menetjegyváltást ösztönző akciónak köszönhetően csökkenhet a zsúfoltság az elővárosi vonalon. Ez feltehetően azt jelenti, hogy eddig sokan blicceltek ezen a rövid szakaszon. Úgy tudjuk, hasonló akciót Vácra is terveznek. A vasúttársaság közleménye szerint a fokozott ellenőrzésekre novemberben a […]
Mintegy 7,5 milliárd útfelújításra, Vác nincs a listán

A támogatás eredményeként 74 Pest megyei település területén javul a belterületi utak állapota. Összesen 250 közterület fejlesztése valósulhat meg.
Szemétügy: az elnök után már az ügyvezető is távozik

Minden olyan híresztelés, amely szerint sor kerülhet a lakosság bevonására, csak pánikkeltésre alkalmas álhír – reagált a katasztrófavédelem.
László Attila: itthon játszva meg kell verni a Kaposvárt!

„Örömteli volt látni azt is, hogy az utóbbi évekhez képest sokan voltak kint a csabaiak elleni találkozón, bár az én időm nézőcsúcsától messze voltunk.”
Mikor lesz ismét veszélyeshulladék-gyűjtés a városban?

„A veszélyes hulladék gyűjtése nem tartozik a közszolgáltatási tevékenységek körébe, ezért ezt nem kötelező végrehajtani.”
Vita egy tiltótábla miatt: kutyafuttatás és kutyakaki

Újabb parkból tiltották ki a kutyákat – méltatlankodik közösségi oldalán egy váci polgár. Fényképet is mellékelt, amelyen jól látszik, hogy frissen egy tiltó táblát helyeztek ki az illetékesek. Rajta kívül többen is háborognak a történteken, míg mások azt mondják, jó ez a döntés, mert így legalább nem kell a kutyakakit kerülgetni. „Mindkét oldalon van igazság, […]
Tűzveszélyes anyagot szállítanak majd az M2-esen?

A beruházás kockázatot jelent a közúti közlekedés számára, hiszen az elektrolitot tartálykocsikkal szállítják majd a Samsung gödi gyárába.
Szemétügy: Gémesi lemondott, új fejezet nyílhat

Ezzel ugyan még a helyzet nem oldódott meg, de lehetőség nyílt arra, hogy a kormányzat számára kedvező megoldás szülessen a szemétkáoszban.
Vácról indult színésznő az új akcióthriller főszereplője

A főszerepet Balsai Móni alakítja, aki rájön, hogy a természetesnek tűnő halálesetek valójában gyilkosságok, és végül felgöngyölíti az ügyeket.
Szakcsi Lakatos Béla: sok a tehetség, kevés a szponzor

A Váci Jazz Klub szervezésében november 17-én a magyar zongoraművész és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla lép fel zenekarával városunkban.
Szemétügy: a mai tanácskozás fordulópont lehet

Meglepő, hogy az oly sokat emlegetett kukaholding semmilyen állásfoglalást nem tett közzé és magyarázatot sem adott eddig a kialakult helyzetre.
Látványos avatással nyitott újra a megszépült színház

Hat évvel ezelőtt Kis Domonkos Márk vezetésével, Fördős Attila polgármester támogatásával egy tetterős, fiatal csapat életet lehelt a régi épületbe.
Jelentés a polgároknak: beüzemelik a hulladékudvart

Az elmúlt időszakban tovább folytatódott az engedély nélküli hulladéklerakás közterületeken és külterületeken egyaránt.
Zsákokba csomagolt játékötletek váci ovisok szüleinek
A Blum program nemcsak az óvodapedagógusokat segíti egy újfajta szemlélet elsajátításában és alkalmazásában, hanem a szülőket is.
A sződi polgármester meneszteni akarja a Zöld Híd vezetőit

„A finanszírozásban az NHKV megjelenése után jelent meg a zavar a Zöld Hídnál, mivel az állami cég elvárta a pontos és részletes adatszolgáltatást.”
Hesz Mihály, a vagány váci srácok, meg az olimpiai arany

Amikor a hazai versenytársak elégedetten nyugtázták, hogy megszorongatták a Misát, akkor ő benyúlt a kajakjába, s kidobta belőle a pluszterhet.