Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 20-ig.
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 20-ig.
A váci és a balassagyarmati hivatásos, valamint a diósjenői önkéntes tűzoltók öt vízsugárral oltották el a tüzet, amely végülis a tetőre nem terjedt át.
Folytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak a dunakanyari és a Tisza-tavi, és a balatoni szabadstrandok.
Az éjszakai munkavégzés ideje alatt csökkentett, 40 km/óra sebességgel közlekedhetnek az autósok, alternatív útvonalként a 2. sz. főút vehető igénybe.
Látták, hogy egy ember fekszik a síneken, de azt is észrevették, hogy vonat közeledik. Futva indultak a férfi felé, aki hangos kiáltásaikra semmilyen választ nem adott.
Mint korábban megírtuk, miután Budapest nem adott engedélyt, ezért intenzív helyszínkeresésbe kezdett az immár hagyományos Red bull Air Race repülős verseny hazai szervezője. A lehetséges területek között felmerült a Dunakanyar is, amely elsősorban a dunakeszi repülőtér miatt lehet vonzó, de a közönség elhelyezése esetleg a váci Duna-parton is megoldható lenne – hangzott el. A téma […]
A MÁV kiemelt figyelmet kíván fordítani az állomásokon az utasforgalom korábbiaknál magasabb színvonalú kiszolgálására, ennek érdekében elkezdődik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása, valamint az elkövetkezendő években ötven helyszínen hajt végre utaskomfort-javító intézkedéseket a vasúttársaság. Első lépésként a Nyugati pályaudvari aluljáró bérleti szerződéseit felmondta a […]
A magyar tudomány ügye az egy szent ügy, ebben az érintettek véleményének figyelembe vétele nélkül nem szabad dönteni - fogalmazott Beer Miklós.
Dunakeszin van repülőtér, s már csak azt a területet kellene megtalálni, amelyen a több ezer főnyi nézőközönség kényelmesen elhelyezhető lenne.
A Dunakanyar Rendezvényiroda által szervezett verseny most is három körös lesz: március 2. válogatás, március 9. elődöntő, március 16. döntő.
Időközben több város is bejelentkezett a rendezésre, amelynek feltétele, hogy a közelben legyen repülőtér és lehetőség legyen nagy számú közönség elhelyezésére is.
A vasútvonal vágányzári menetrendje megtalálható az állomási pénztáraknál, az ügyfélszolgálatoknál, illetve elérhető a MÁVDIREKT +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámán.