kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Január 8. óta kérhetik a személyijövedelemadó-bevallás tervezetének postázását a NAV-tól azok, akik nem regisztráltak az Ügyfélkapun. Az elmúlt három hétben csaknem kilencvenezren, azaz naponta mintegy ötezren éltek ezzel a lehetőséggel és küldtek SMS-t, levelet, nyomtatványt vagy űrlapot a NAV-nak vagy hívták a 1819-es Infóvonalat. A papíralapú tervezet postázását március 19-éig lehet kérni. Az […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Már tervezik vagy meg is kezdték a kivitelezését annak az öt új hídnak, amelyek összeköttetést biztosítanak legnagyobb folyamunk, a Duna két partja között, míg a hatodik, a váci csupán tanulmánytervben szerepel. Mindmáig csupán terv a Dunakanyar hídjának megépítése, bár már korábban elkészült az új műtárgy és csatlakozó útszakaszai rendezési tervének végleges változata. Az […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Tizennégy napon belül visszaküldené a hibás terméket? Nem mindegy, mit ír a webáruháznak! A fogyasztó interneten rendelt meg egy laptopot 140.000 Ft-ért, de miután bekapcsolta, látta, hogy az rosszul jeleníti meg a karaktereket és a színeket. Visszaküldte ezért azt egy hét múlva és levelében mindössze annyit írt, hogy a termék hibás. Később szembesült […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Újabb kerékpárutak építéséről döntött a kormány, a külterületi mintegy 1100 kilométernyi magyarországi kerékpárút-hálózat üzemeltetését pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a jövőben – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa. Révész Máriusz közölte: a kerékpárutak építésére 3,6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, a kormánydöntés szerint […]

VÁCI NAPLÓ/RÉGIÓ ♥ Február 17-én kezdetét veszi a 9. Dunakanyar Hangja Tehetségkutató Énekverseny. Az ország egyik legnagyobb és legrégebbi énekversenyének – Dunakeszi Város Önkormányzatának támogatásával – ezúttal is a dunakeszi VOKE – József Attila Művelődési Központ ad otthont. A szervezők múlt héten sajtótájékoztató keretében ismertették a verseny részleteit és bemutatkozott az idei zsűri is. A dunakeszi […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze szombat este a 12-es főút 3-as kilométerénél, Verőce közelében. Az ütközés következtében az autóba egy ember beszorult. A váci hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével a beszorult személyt kiszabadították, majd a mentőszolgálat szakembereinek átadták, valamint ezzel párhuzamosan áramtalanították, átvizsgálták a járműveket.

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Közel nyolcmillió forintos (25 ezer eurós) pályázati forrást nyert el Sződliget az Európai Unió által kiírt Európa a Polgárokért Program (Europe for Citizens Programme) keretében. A közvetlen brüsszeli támogatás lehetőséget nyújt számunkra nagyszabású testvértelepülési találkozó megtartására oly módon, hogy az a sződligeti polgároknak nem kerül egy forintjába és nem terheli a nagyközség […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ 2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást. A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A jogosítvány megszerzésének szigorítását szorgalmazza a Magyar Közlekedéspolitikai Egyesület, szerintük ugyanis az iparággá vált vezetésoktatásban számos alkalmatlan kapja meg az engedélyt. A szabályokat áthágó, agresszív vezetési stílusú renitens vezetők a balesetek egyik legvalószínűbb okozói. Ugyanakkor rengeteg olyan ember kap ma jogosítványt, aki alkalmatlan arra, hogy megfelelő mértékben eleget tegyen a közlekedéskultúra írott […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Januártól változtak a kéményseprés egyes szabályai, ám ez nem érintik a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervének azt a kötelezettségét, hogy elkészítse az úgynevezett sormunka-ütemtervét, és ezt eljuttassa közvetve és közvetlenül is az emberekhez. Az OKF közleménye emlékeztet: január elsejétől az egylakásos ingatlanokba időpont-egyeztetés után mennek a kéményseprők, az ellenőrzések csak a társasházakban és a […]

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A Magyar Nemzet a bulinegyedben tartandó népszavazásról írt. A Magyar Idők cikke szerint kevesen dolgoznak már minimálbérért. A lap úgy tudja, hogy az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember kapott minimálbért, ami bruttó 138 ezer forintra emelkedett.

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A diákok számára a jelenlegi jogszabályok nem biztosítanak lehetőséget a sztrájkolásra, ha emiatt hiányoznak, akkor a hiányzást igazolniuk kell – mondta a Magyar Időknek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke egy január 19-re hirdetett akcióról. Diáktüntetés szerveződik január 19-re a Parlament elé „egy igazságosabb, modernebb, diákközpontú, a való élet kihívásaira felkészítő oktatási […]