Ebben a szezonban a dunakanyari strandok jó részét felújítják, elsőként a verőcei lett kész, de a nagymarosi, majd a zebegényi is sorra kerül - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Verőcén, írja az MTI.

Az idei évben augusztus 2-4. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját. A rendezvényhez kapcsolódóan – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán. A legnagyobb változás a korábbi évekhez képest, hogy a versenypálya az újonnan épült M3-as autópálya […]

Hétfő hajnalra megszüntették a vihar okozta akadályokat, így helyreállt a vonatközlekedés – közölte a Mávinform az MTI-vel. A szobi vonalon azonban a Dömösi átkelés megállóhelynél a hordalékot még el kell távolítani az egyik pályatestről. Nagymaros és Szob között emiatt továbbra is egyvágányos a közlekedés. A szobi vonatok menetideje hétfőn napközben 15-20 perccel hosszabb lesz – tették hozzá. A közleményben […]

Július 18. óta online ügyintézésre van lehetőség, ha a magánszemély adószámot igényel vagy az adószámmal végzett tevékenységével kapcsolatban új adatot vagy adatainak változását szeretné bejelenteni. Az egyéni vállalkozók is online formában jelenthetik be adataikat vagy azok változását. Minderre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) van lehetőség. A két új […]

A Verőcétől Püspökhatvanig és Vácrátótig húzódó, közben a Naszály-hegyet is magában foglaló erdőtömbök gazdája az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészete. A váci központtal működő erdészet mintegy 7000 hektár állami erdőt kezel. Nem is akárhogyan! Ma már kirándulók ezrei élvezhetik egész évben a természet csendjét, változatosságát, a friss illatokat – ezekről is írt terjedelmes cikkében A […]

A nagy érdeklődésre tekintettel, az idei évben második alkalommal rajtol el a Mária Úton haladó kerékpáros Mária Maraton, ezúttal az út nyugati végpontjára, Mariazellbe. A zarándoklat programjának és lelkiségének kialakítását két fő elv vezérelte, mégpedig az, hogy a zarándokok személyesen találkozhassanak Mindszenty József bíboros élő emlékével, megtapasztalhassák élete fő állomásainak hagyatékát, s tegyék ezt a […]

Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött Fót térségében – közölte honlapján a rendőrség. Eddig tisztázatlan körülmények között ma reggel 8 óra 26 perckor, az M2-es autóút 20+900-as kilométerszelvényében, Fót térségében egy személyautó és egy kisteherautó összeütközött. A balesetben az elsődleges adatok szerint ketten megsérültek. A katasztrófavédelem információi szerint az ütközés miatta kisteherautó rakománya megborult, ezért […]

Kedden, pontban tizenegy órakor feltárult a Dunakeszi Járműjavító szerelőcsarnokának hatalmas kapuja, s zene és látványfüst kíséretében kigördült az első emeletes motorvonat. Lassan araszolva, többször kürtölve megtett néhány métert, hogy megfelelő hátteret adjon az ünnepségnek, amelynek egyik szónoka azt mondta, olyan érzése van, mintha a háttérben egy, a Csillagok háborúja című filmsorozatból ismert birodalmi cirkáló állna. […]

Tűz keletkezett egy hetven négyzetméteres családi házban vasárnap délután Gödön, a Pesti úton. A tűzoltók kiérkezésekor a villanyóraszekrény és annak környezete, a ház tetőzetének fele már égett, valamint a helyiségek füsttel telítődtek. A magas hő hatására egy gázpalack az épületben felrobbant. A tüzet a váci önkéntes és a váci hivatásos tűzoltók oltották el, majd vizsgálták […]

Az Orgonák éjszakája első alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon. Július 20-án országszerte megszólal a hangszerek királynője a Filharmónia Magyarország szervezésében. Többek között lesz filmvetítés, vándororgona, zenegép, orgonatörténeti előadás, orgonabemutató, mini orgonakoncertek, gyerekprogramok, valamint betekintést nyerhet a közönség az orgonakészítés rejtelmeibe. A Filharmónia Magyarország hagyományteremtő céllal megrendezi az Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei eseményét. A cél felhívni […]

Munkálatok közben gázvezetékbe vágtak szombaton délután Vácdukán, a Deák Ferenc utcában. A megvágott vezetékből szivárgott a gáz, ezért a váci hivatásos tűzoltók az érintett utcaszakaszt lezárták, összeszorították a vezetéket, ezzel ideiglenesen megszüntették a kiáramlást, majd biztosították a helyszínt a gázművek kiérkezéséig. A szolgáltató szakemberei kiszakaszolták a sérült vezetéket, majd gondoskodtak a végleges javításáról. (fotó: PMKI […]

Nagymaroson vasárnap este a kompkikötő közelében a vízbe csúszott egy autó - írja az infostart.hu. Az autóban tartózkodó 39 éves férfi már nem tudott kimenekülni és életét vesztette.