kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A váci rendőrök előállították azt a 43 éves kistarcsai asszonyt, aki a gyanú szerint elkábította, majd kirabolta nyugdíjas partnerét. Egy 71 éves váci férfi értesítette a rendőrséget október 8-án délelőtt, hogy az előző napra nem emlékszik, partnere pedig elvitte közel százezer forintját. A rendőrök kórházba vitették, ahol a vizsgálatok benzodiazepin jelenlétét mutatták ki a vizeletében. […]

Segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség egy lengyel kamionsofőr ellen, aki árokba sodort egy autót, majd sorsára hagyta a felborult járműben ülő várandós nőt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a 62 éves férfi szerdán – nem messze a halálos baleset helyszínétől – az M2-es autóúton […]

Előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 35 éves erdőkertesi férfi ügyében a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Mint megírtuk, az idén januárban V. László késelt meg két járőrt, amikor azok a váci kórházból hazavitték őt. A két egyenruhás nyolc napon […]

A Pest Megyei Főügyészség egy hanyatló mentális állapotban lévő idős férfi érdekében indított pert. A férfi szinte minden vagyonát elajándékozta harminchét évvel fiatalabb újdonsült feleségének. A vagyon visszaszerzése érdekében az ügyészség pert indított a bíróságon. Az 1932-ben született férfi szellemi állapota az utóbbi években fokozatos hanyatlásnak indult és jelentősen hiszékennyé vált. Néhai felesége közeli elvesztését […]

A váci rendőrök eljárást indítottak egy 44 éves nő ellen, aki sodrófával vett elégtételt az őt ért sérelemért. A történet főszereplője, egy csörögi nő egy menetrend szerinti helyi járatra szállt fel szeptember 27-én délelőtt Vácon. Útközben összeszólalkozott egyik utastársával, aki inkább leszállt, hogy elérje a közeli vasútállomásról induló vonatát. A nő sérelmezte vitapartnere beszólását, lepattant […]

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság, szeptember 18-án ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit szexuális erőszak bűntette miatt a Váci Járásbíróság március 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletében 2 év szabadságvesztésre ítélt, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Korábbról a vádlott és a sértett nem ismerték egymást, a cselekmény idején találkoztak először.

A Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A város vasútállomásán lévő tárolóból vitte el július 21-én este a gyanú szerint egy azóta elfogott férfi, a képen látható Neuzer Venezia típusú, szürke-bordó színű, G 114108289 vázszámú női kerékpárt. A Váci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képen látható biciklit, tulajdonosával kapcsolatban […]

2020. augusztus 28-án éjjel 23 órakor a rendőrség bejelentést kapott arról, hogy egy három fős társaság tagjai karókkal, botokkal bántalmazzák az embereket egy gödöllői szórakozóhelyen. A gyanú szerint a három valkói férfi „mulatozni indult a bárba, ott azonban néhány kör elfogyasztása után a csapat egyik tagja és egy ott tartózkodó férfi összeszólalkozott egymással, majd dulakodás […]

A váci rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival karöltve augusztus 14. és 17. között egy szobi rendezvényen jelentek meg. A szervezett fellépésnek a bűncselekmények megelőzése, a szubjektív közbiztonság érzet növelése, valamint szükség esetén a gyors és szakszerű beavatkozás volt a célja. A négynapos szabadtéri buli ellenőrzése nem telt el eredménytelenül. A rendőrök […]

Több mint 160 ezer forint értékű árut rámolt össze, majd a tömött kocsival megvárta, amíg a bejárati ajtót egy érkező vásárló kinyitotta, és fizetés nélkül távozott. A Dunakeszi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen. A Dunakeszi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel […]

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója augusztus 6-án, távmeghallgatás útján megtartott ülésén az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. szeptember 6-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz.

Július végéig 1409-en jelentkeztek iskolaőrnek, de az egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatok után csak 497-en kezdték meg a képzést. Vagyis a jelentkezők kétharmada már az előszűrőn lemorzsolódott. A rendőrség szerint országszerte 478 iskolába kellene őrt küldeni – köztük két váci általános és három középiskolába -, amit így szűkösen lehet majd teljesíteni. Főleg akkor, ha a […]