kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
160 milliós fejlesztés indul Vácon a víziturizmus fellendítéséért
A Széchenyi Terv Plusz program támogatásával elindult „A Dunakanyar aktív víziturizmusának fejlesztése” című projekt, amelynek célja a térség víziturisztikai infrastruktúrájának modernizálása. A beruházás több mint 1,1 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg, és külön öröm, hogy Vác is a fejlesztés egyik kiemelt helyszíne.

Rendkívüli nyitvatartással állnak rendelkezésre augusztus 3-án, szombaton a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok . Ezen a napon – a péceli kormányablak kivételével – Pest vármegyében mind a 32 kormányablak 8 és 14 óra között fogadja az ügyfeleket – tájékoztat a Pest Vármegyei Kormányhivatal Sajtóirodája. A rendkívüli nyitvatartás oka, hogy a hivatal munkatársai is előre ledolgozzák […]

A munkanap-áthelyezés miatt augusztus 2-án, pénteken az aznapi munkanapra, augusztus 3-án, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok – írja a mavcsoport.hu. Tekintettel a nyári szabadságolásokra és a Balaton felé várható nagyobb utasforgalomra augusztus 2-án és 3-án az alapmenetrendtől eltérően több közvetlen vonat indul: a szombati munkanap ellenére több Kék Hullám IC […]

A Sebegin Hagyománymentő Egyesület és Zebegény Község Önkormányzata szeretettel vár minden érdeklődőt augusztus 3-án és 4-én Havas Boldogasszony Mária-ünnep alkalmából a zebegényi búcsúba. Program Augusztus 3. szombat 17 óra – Litánia a Sziklakápolna előtt 17.30 óra – Moser Ernő fafaragó kiállítása. Megnyitja: dr. Beer Miklós nyugdíjas váci megyéspüspök Helyszín: Sebegin Hagyománymentő Egyesület terme a Koperniczky […]

város

A Madách Imre Művelődési Központ csatlakozott idén a Magyar Népművelők Egyesülete „Kultúrházak éjjel-nappal” eseménysorozatához. Programjaikkal, csoportfoglalkozásaikkal, közösségeik fenntartásával viselik az országos megmozdulás idei szlogenjét: „Mindennap értéket adunk”. Az eseménysorozat keretében két ingyenes hétvégi programot ajánlunk figyelmükbe: Szeptember 22-én 20 órakor Pálinkás Gergely és Toldi Tamás szerzői estjére került sor, vendég Bebe   Szeptember 23-án 17 […]

Három éves szünet után nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény. Mint Koncz Kinga, az intézmény igazgatója is elmondta a szeptember 14-i ünnepélyes megnyitón, egy rég várt pillanatban köszöntheti az érdeklődőket, amikor visszakapja a város és az egyházmegye is az ikonikus épületét. A 18. századi egykori nagypréposti palota egyedülállóan gazdag barokk-rokokó […]

Idén ismét várja az érdeklődőket szeptember 17-én a Karikatúra Nap. A rendezvényt számos kísérő program is színesíti, emellett kedvezményesen lehet megtekinteni a Sajdik Gyűjteményt és a Pannónia Házat. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! Online jegyvásárlási lehetőség: https://www.jegy.hu/program/karikatura-nap-151611 A részletes program az alábbi plakáton olvasható. ♦

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

VÁCI NAPLÓ/sport (Furucz Anita) ♥ Bár először úgy tűnt, elmossa az eső a kedd esti jótékonysági szabadtéri tornát, de aztán megkegyelmezett az időjárás a résztvevőknek. Dobák Tamara és Sándor Anikó edzők már harmadik alkalommal szerveztek a Duna-partra órát, hogy ezzel egy szervezetet támogassanak, ezúttal a Diadalív Lakóotthonhoz juttatták el a bevételt. A rendezvény elején Bunna Katalin, […]

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ Nem először fordult elő, hogy jó napot fogott ki a ralikrossz Európa-bajnoka, és minden összejött, feledtetve a hétvége addigi nehézségeit: Höljesben az elődöntőben és döntőben is pozíciókat javított, így végül a dobogó második fokára állt. Az ralikrossz Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájának pénteki és szombati négy kvalifikációs futamán több kisebb hibát is elkövetett, valamint […]

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ A szezon már június első hétvégéjén véget ért a Vác FC NB II-es focicsapata számára. Csapatunk az előkelő hatodik helyen zárta a bajnokságot. A játékosok már javában pihennek, azonban a háttérben gőzerővel folyik a munka. Erről és a mögöttünk hagyott évadról beszélgetett a klub honlapjának munkatársa, Varga Péter Nagy Tibor vezetőedzővel. – A […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

A 2-es főúton, Sződligetnél a 29-es kilométernél két személyautó ütközött össze hétfőn reggel, félpályás lezárás mellett helyszínel a rendőrség – olvasható az ÚTINFORM tájékoztatása. Az autókat leterelik, így nagyon lassan halad ezen a szakaszon a forgalom. ♦

A helyi önkéntes és a váci hivatásos tűzoltók kézi erővel, kötelek segítségével a járművet kerekeire állították, majd biztosították a helyszínt.

A megnövekedő utazási igényekhez igazodva az októberi dolgozó- és tanulóbérleteket november 7-én éjfélig elfogadják a vasúton és a buszokon is.

panoráma

Az örökösök sokat tehetnek a hagyatéki eljárás mielőbbi lezárásáért, például azzal, ha alaposan feltérképezik, milyen vagyontárgyak maradtak az elhunyt után.

2020-ban már csak nyelvvizsgával lehet bekerülni a felsőoktatásba, mégis szinte stagnál a sikeres középfokú vizsgák száma. A 120 ezer közül csaknem 90 ezren angolból, valamivel több mint 22 ezren németből mentek.

Magyarországon engedélyezett a vadászíjászat, ha a vadász kiegészítő vizsgát tesz le hozzá. A vizsgán be kell tudni találni egy 30 centi átmérőjű sebzési körbe.