kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
Váci Árpádos diákok lettek a Sakk Pest Vármegyei Bajnokok!
Ragyogó eredményt ért el a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola sakkcsapata a Szadán megrendezett Sakk Csapat Diákolimpia Pest Vármegyei Döntőjén. A rangos megmérettetésen 22 iskola csapata mérte össze tudását, ahol a váci négyes nemcsak helytállt, hanem első helyen végzett, ezzel bejutott a május 30. és június 1. között Szombathelyen megrendezésre kerülő országos döntőbe.

Nem mindennapi kiállításmegnyitón vehettünk részt nemrég a művelődési központ Kávézó Galériájában. Ezúttal nem csupán egy szokásos megnyitót láthattunk, ahol ott vannak a művek, maga az alkotó és az őt méltató emberek. A jelenleg is látható kiállítás megnyitóját a Váci Harmónia Kórus énekei tették még emlékezetesebbé. Kiss Edith: Itthon vagyok című kiállítása látható a Kávézó Galériában. […]

A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. Sőt, esetükben igénybe vehető a 25 év alattiak kedvezménye is. A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre […]

A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány szeretettel hív minden érdeklődőt a L’Art24 Kárpát-medencei képzőművészeti programsorozat Titkos tüzek című erdei kiállításmegnyitó ünnepségére – és az azt követő zenés mulatságra a Kemencei Ifjúsági Táborba. A megnyitó időpontja: június 27. 17 óra. A kiállítást megnyitja: dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott püspöke Köszöntőt mond: Pongrácz János, Kemence polgármestere […]

város

Huszonötmilliárd forintos okosraktár épül Vácon, a beruházó CECZ csoport új létesítménye elsősorban a kelet-közép-európai régió és Kína közötti kereskedelmet segítheti. A CECZ (Central European Logistics And Industrial Zone) csoport 25 milliárd forintból épít raktárat Vácon. A szerdai bokrétaünnepen Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte, hogy az okosraktár fontos eleme a kormány keleti nyitás politikájának, amellyel Magyarország hídfőállás […]

Jelentős nap váci Tragor Ignác Múzeum számára június 24, a Múzeumok Éjszakája. Ezen a napon változatos és gazdag programokkal várják az érdeklődőket. 15.00 órakor nyílik új időszaki kiállításuk a Pannónia Házban, 16.00 órától színes programokkal várják az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján! Programok Június 24. szombat, 15.00 óra – Az ismeretlen ismerős – 40 év képekben […]

Szombaton a Múzeumok Éjszakáján sok-sok nagyszerű program várja a látogatókra a Görög templom melletti múzeumudvarban, a Sajdik Gyűjteményben és a Memento Mori kiállítóhelyen. Ezen a délutánon a Görög templom udvarán a Dunakanyar Szíves Egyesület pogácsasütő versenyt rendez. Az egyesület tagjai várják azokat, akik pogácsájukat megmérettetnék a nagyközönség előtt. Nevezni egy tál pogácsával lehet 15-16 óráig […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

Új játékosokkal, új stratégiával, de a régi elszántsággal indulnak a következő szezonnak a váci kézilabdás lányok: Hornyák Dóra, Maria Shteriova, Tóth Eszter és Pelczéder Orsolya érkezik, Szádvári Krisztina, Ana Niksic, Kamper Olívia; Ivanics Dóra, Kaiser Melitta és Sandra Nikcevic távozik a csapattól. Fülöp Andrea, Farkas Veronika és Drávai Gyöngyi, valamint a csapat névadó szponzora, az […]

Bár még három forduló hátra van a Pest megyei első osztály aktuális idényéből, a váciak úgy léptek pályára Nagykőrösön, hogy pontszerzésük esetén matematikailag is biztosítják a bajnoki címüket. Mivel az első félidőben vezetést szereztek, a fordulás után pedig négyszer voltak eredményesek – közben a hazaiaknak összejött a szépítés –, behozhatatlanná vált az előnyük a tabellán. […]

A női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújvárosnál már hozzáláttak a következő évad csapatának kialakításához. Ehhez most szerződtették a Vácból az irányító Kamper Olíviát is. Összesen hárman érkeznek a dunaújvárosiakhoz, mindhárom tehetséget Szörnyi Attila menedzser ajánlotta két-két évre a klubnak, ahol a játékosok szakmai fejlődésre, karrierjükben pedig előrelépésre számítanak.

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága júniusban két alkalommal adózói fórumot rendez az érdeklődő ügyfeleknek az Online Számla elnevezésű rendszerről, a számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatásról. Az előadásokon a július 1-én induló Online Számla rendszerről, a kapcsolódó jogszabályi háttérről és a fontosabb teendőkről egy bemutatóval egybekötött tájékoztatót tekinthetnek meg az adózók. A fórumok időpontjai: június 20. szerda […]

Tizenhat börtön közel 80 fogvatartottja vett részt június 13-án a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökség közös szervezésében megtartott III. Országos Fogvatartotti Zarándoklaton Mátraverebély-Szentkúton. A váci intézetből öt elítélt kapott lehetőséget a részvételre. A Nemzeti Kegyhelyen Bíró László tábori püspök a büntetés-végrehajtási lelkészek koncelebrálásával tartott szentmisét a fogvatartottaknak, akik ezt követően […]

Még 40 munkanap után sem érkezik meg a Facebook-on rendelt ruha, természetesen a fizetés előre történt, a panaszra pedig még csak egy reagálás sem jön hetekig, holott az eladó „látta” a fogyasztó üzenetét. A közösségi oldalak népszerűsége töretlen a fogyasztók körében, és azokat sokan már nem csak kapcsolattartásra, hanem vásárlásra is használják. Azonban könnyen pórul […]

panoráma

Az Európai Unió online konzultációt indított a nyári-téli időszámítás óraátállítással járó rendszerének eltörléséről. Az elmúlt években ugyanis rendre előkerült az intézkedés megszüntetése. Az interneten elérhető kérdőív több olvasónk érdeklődését is felkeltette, a hírt sokan kommentálták különböző fórumokon. Ha valaki segíteni akar a brüsszeli döntéshozóknak a kérdés eldöntésében, ide kattintva egy angol nyelvű oldalra juthat, amely […]

A brit adatvédelmi hatóság a kiszabható maximumot verte rá Zuckerbergre. Ötszázezer font, azaz körülbelül 183 millió forint. Ekkora pénzbüntetést szabott ki a brit adatvédelmi hatóság (ICO) a Facebookra a Cambridge Analytica-botrányban játszott szerepe miatt. Mindezt Elizabeth Denham brit információs kormánybiztos jelentette be. A döntést azzal indokolta, hogy a közösségi oldal megsértette az adatvédelmi szabályokat, és nem […]

Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt indított a nyári és a téli időszámításról és az óraátállításról. „A Bizottság magánszemélyek, az Európai Parlament és több uniós tagállam kérését figyelembe véve úgy határozott, hogy megvizsgálja a jelenlegi nyári időszámítás működését, és azt, hogy indokolt-e eltörölni az évi két óraátállítást” – olvasható a brüsszeli testület honlapján. A kérdőívet augusztus 16-ig […]