kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)
Madáchos diákok sikere a Lotz János verseny országos döntőjében
Március végén Bonyhád adott otthont a hagyományos Lotz János Helyesírási és Szövegértési Verseny országos fordulójának, amelyen két tehetséges diák, Kocsy Bodza és Szupper Levente képviselte a Váci Madách Imre Gimnáziumot. A 10. A osztályos tanulók rendkívül szoros versenyben szerezték meg a jogot az országos döntőn való részvételre, hiszen a háromfordulós megmérettetésen 3600 diák közül kerültek a legjobbak közé.

„Szerhasználat a családban előadás-sorozat II. Online függőségek, digitális tér veszélyei” címmel a Váci Humán Szolgáltató Központ szervezésében a jelzőrendszeri szakmaközi megbeszélés tovább folytatódott. A szakmai eseménynek június 10-én a Városi Sportcsarnok VIP terme adott otthont. Az internet veszélyeiről nem lehet eleget beszélni és eléggé felhívni rá a szakemberek, szülők, és gyerekek figyelmét. Az online függőséget […]

Ebben a hőségben kérlek, locsolj te is frissen ültetett facsemetét közterületen, ha megteheted – kérik a Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület munkatársai Facebook oldalukon. „Bár, mint megtudtuk, a váci a Városfejlesztő két munkatársa is csak a locsolással foglalkozik egész nap, az ősszel ültetett fácskákra ráférne helyenként több locsolás. Ezt pl. onnan látni, hogy erőtlenül kókasztják […]

Átvette polgármesteri megbízólevelét Matkovich Ilona, melyről a városvezető Facebook oldalán adott tájékoztatást. “Átvettem a polgármesteri megbízólevelemet. Rekord részvétel mellett rekordszámú szavazatot kaptam a június 9-i önkormányzati választáson. Soha korábban nem kapott ilyen nagy felhatalmazást egyetlen váci polgármester sem: összesen 7218 váci polgár szavazott rám” – írta saját közösségi oldalán az újra megválasztott városvezető. “Köszönöm a […]

város

A szlovák nyelvet tanuló magyar diákok Vác (szlovákul Vacov) városból Pozsonyba tartó tavalyi sikeres útja után közösen úgy döntöttünk, hogy folytatjuk Szlovákia felfedezését. Idén Nagyszombatra esett a választás – az úgynevezett „szlovák Rómára” –, amely történelmi hangulatában és templomainak számában nagyon hasonlít Vácra. A szakrális épületek közül a leghíresebbeket – a Keresztelő Szent János Székesegyházat […]

A Pannónia Házban június 24-én 15 órakor nyitja meg kapuit az „Az ismeretlen ismerős – 40 év képekben” című kiállítás. A váci Tragor Ignác Múzeum és a Madách Imre Művelődési Központ időszaki kiállítása egyedülálló lehetőséget kínál a művészet helyi szerelmeseinek. Ez a különleges tárlat a váci Hincz Gyula Gyűjteményre fókuszál és a látogatók október 15-ig […]

A Dunakanyar Trophy közel félszázas mezőnye megkapta az engedélyt, így július 1-jén a Dunakesziről induló és a Dunakanyar településeit érintő veteránautós konvoj dél körül megérkezik Vácra. A Duna-parti aszfaltozott területen tartják meg különpróbájukat, melynek lényege: egy erre a célra kijelölt útszakaszt a meghatározott időt minél pontosabban megközelítve – a gyakorlatban sétatempóban – kell teljesíteni az […]

városháza

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

sport

Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban a Provident-Juniorválogatott gólerős második félidei játékának köszönhetően nyert hazai környezetben a félidőben még két góllal vezető Vác ellen: Provident-Juniorválogatott – Váci KSE 26–25 (9–11). A férfi juniorválogatott 13. csapatként indul az NB I alapszakaszában, eredményei beszámítanak az alapszakasz tabellájának sorrendjébe.

Óriási csatában, közel kétórás mérkőzésen, ötjátszmás csatában a Sprint SC Szombathely nyerte meg a váciakkal mérkőzve az ülőröplabda Tesco Magyar Kupát, amelynek döntőjét Békéscsabán rendezték: Sprint SC – Mozdulj SE 3-2. Az első két játszmát a szombathelyiek nyerték, majd a következő kettőt a váciak, a mindent eldöntő ötödik szettben pedig 15-13-ra győztek a szombathelyiek, akik duplán […]

A hatvan perc alatt hatvankilenc gól esett a hétvégi váci női kézilabda meccsen: FTC-Rail Cargo Hungaria – Ipress Center-Vác 39-30 (21-14). Az egész egy nagy rohanás volt – dühöngött az egyik régi váci szurkoló, látva a lefújás után az eredményjelző táblát. Az első félidő elején még csak-csak tartottuk a lépést a fővárosiakkal, később azonban gyorsan […]

anyakönyv

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

Váci Köz-tér

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

rendőrség

The current query has no posts. Please make sure you have published items matching your query.

régió

Minden tehetség a nemzet javát szolgálja, ezért az az ország, amely felismeri és segíti a tehetségeit, erős tud lenni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, az Országos tehetséggálán, amelyen átadták a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát önkormányzat díjakat. Rétvári Bence – aki városunk országgyűlési képviselője – […]

A MÁV-START a jegyvizsgáló munkatársakat ért sorozatos támadások miatt további intézkedéseket vezet be az utazószemélyzet testi épségének és emberi méltóságának garantálása érdekében. A vasúttársaság a fedélzeti és az állomási hangos utastájékoztatási berendezéseken keresztül hívja fel az utasok figyelmét arra, hogy a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszak bűncselekménynek minősül, és büntetőjogi következményekkel jár – olvasható a […]

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében – hívja fel a figyelmet a NAV. A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát, ha […]

panoráma

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Váci hírportál lévén, nem nagyon veszünk át más, távoli település médiájából a városban élők számára nem fontos híreket. De az alábbi videó annyira aranyos, hogy nem hagyhatjuk ki és a Magyar Nemzet cikke alapján megosztjuk. Ne lapozz tovább, feltétlenül nézd meg! Az OKPécs magazin arról kérdezgette a járókelőket Pécsen, mit szólnak ahhoz, hogy „2019-től […]

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Magyarország is érintett abban az európai lisztéria-járványban, amely több halálos áldozatot is követelt az elmúlt években. Itteni származású, exportált gyorsfagyasztott zöldségtételekről is beigazolódott, hogy tartalmaztak lisztéria-baktériumot, de a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint egyelőre nem bizonyított, hogy a szennyezés hol történt. A Nébih mindenesetre most célellenőrzést indított a hazai hűtő- és konzervipari vállalkozásoknál. […]

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Az utolsó uniós tagállamban, Svédországban is szabálytalan már mobiltelefonnal a kézben autót vezetni. Magyarországon 10 000 forint a helyszíni bírság, de ezzel még viszonylag olcsók vagyunk Európában. A KRESZ szerint „a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat”. Ha valakit vezetés közbeni tiltott mobilozáson kapnak a rendőrök, az 10 ezer forintos […]